A social media árnyoldalai

Az, hogy egy kattintásnyira vagyunk azoktól, akik esetleg a valóságban többezer kilométerre vannak tőlünk, csodálatos dolog. Az is, hogy egy pillanat alatt megtudhatjuk, hogy jól vannak-e a szeretteink, és láthatjuk a velük történt fontos pillanatokat, akár kép, akár videó formájában is. De természetesen a social médiának is megvannak a maga sötét oldalai.

Mi az a social média?

A közösségi média 2006-ban indult hódító útjára. Elnevezése onnan ered, hogy ezt a médiát nem újságírók, vagy egyéb szakemberek formálják, hanem maga a közösség, mindenféle tudás, képzettség, vagy akár hiteles forrás nélkül. Míg a hagyományos médiában történő megjelenés sokkal bonyolultabb és költségesebb, addig a social média felületeken szinte bárki azonnal tehet ki posztot, vagy oszthat meg tartalmat. Ez történhet szöveg, kép, hang, vagy videó formájában.

Az elérés bizonytalan, hiszen előre nem lehet tudni, hogy az adott poszt egymillió embert fog elérni, vagy esetleg egyet sem. De nem elég, hogy megosszuk, amit szeretnénk, arra azonnal kaphatunk különféle reakciókat. Ezek lehetnek hozzászólások, illetve egyéb, szimpátiát, vagy épp ellenszenvet kifejező kis ikonok. Míg a social média megjelenésekor hirtelen mindenki részese akart lenni annak, úgy manapság egyre többen döntenek arról, hogy kivonulnak ebből a fajta virtuális valóságból. És hogy ennek mi lehet az oka?

Nem minden arany, ami fénylik

A social média sokak számára arra való, hogy el tudják érni azokat, akik valami miatt éppen távol vannak tőlük. Ez a vírus miatti karantén helyzetben sajnos sokak életétben vált nélkülözhetetlenné. Családok tartották és tartják a mai napig a kapcsolatot a közösségi médián keresztül, tekintettel a megváltozott helyzetre. Sokan viszont nem tudják, hol a határ, amikor a közösségi oldalakról van szó.

Sok felhasználótípus van. Az ismerősgyűjtők, akik sorra jelölnek be és vissza mindenkit, még ha személyesen felületesen, vagy egyáltalán nem is ismerik a másikat. Ezek azok az emberek, akik az életük szinte minden mozzanatáról kényszeresen posztolnak. Magamutogató szelfik, folyamatos feltűnési vágy, mindez mindennemű erkölcsi korláttól mentesen. Vajon belegondolnak, hogy ha a testük jóformán minden szegletéről tesznek ki fotót, akkor mi jut azoknak, akik valóban közel állnak hozzájuk? És hogy amit ők vonzónak találnak, az mások számára lehet, hogy egyáltalán nem az? Persze ilyenkor jönnek a photoshoppal és szűrőkkel agyonszerkesztett képek, nehogy egy like-kal is kevesebbet kapjanak, mint az a másik ismerős. Mert itt mindent like-ban és szívecskékben mérnek.

Itt mindenki boldog, mosolyog és nyaral. Ha nem, akkor is. Mert ki kell tűnni, meg kell mutatni, még azt is, ami nincs, soha nem is volt, és nem is lesz. Ha pedig nem jön a várva várt reakció, akkor sokakból kijön az állat. És most ne a csigára gondolj!

Nárcizmus és egyéb finomságok

A nárcisztikus személyiségű emberekkel nem egyszerű az élet, még virtuálisan sem. Mindent igyekeznek elkövetni, hogy bebizonyítsák saját maguk, és persze mindenki más számára, hogy különlegesek. Ennek oka általában egy főleg gyermekkorban elszenvedett sérelem, amely során az egészséges énkép nem képes kialakulni. [1]

Folyamatosan elismerésre és figyelemre vágynak, és ha ezt nem kapják meg, arra komoly dühkitörésekkel képesek reagálni. Arrogánsak, önzőek, bár látszatra nagyon magabiztosak. De elég egy apró kis negatív visszajelzés, vagy a pozitív megerősítés hiánya és a látszatmagabiztosságnak annyi. Mivel jóformán mindenkire irigyek, megpróbálnak irigylésre méltó képet festeni magukról. És most érkezünk el a social médiához, mert ez a legjobb színpad az ilyen típusú emberek számára. Itt aztán tökéletesen ki tudnak teljesedni. Folyamatosan változó profilkép, rengeteg szelfi, sok-sok szűrő használata jellemző rájuk. A like-ok éltetik őket, és ha nem kapják meg, amire vágynak, jön egy újabb kép, egy újabb poszt, amivel megpróbálják a világukat értékesebbé tenni. Persze ez a világ lehetne értékes, irigység- és hazugságmentes is, de a többségük, külső segítség - mely alatt leginkább pszichológust, vagy pszichiátert kellene érteni-,  híján megragad itt.

Sokak számára ezért is ellenszenves a social média világa. Mert sok a hazugság, sok a nyomulás, és elvesznek az igazi értékek. Miért nem elég, ha az igazán különleges dolgokat, eseményeket a közvetlen környezetünkkel osszuk meg, akik valóban részesei az életünknek? Miért kell mindenkivel mindent tudatni, ráadásul sokszor még azelőtt, hogy a valódi szeretteinkkel egyáltalán megosztanánk azt? Miért bántjuk meg azokat, akik igazán közel állnak hozzánk azzal, ha mások képeit like-olgatjuk? Nem egy kapcsolatban okoz komoly problémát, amikor a partner egy ellenkező nemű képét szívecskézi, vagy like-olja. És sokszor nem értik, mi a baj ezzel. Hát csupán csak annyi, mintha utánafütyülnénk valakinek az utcán, akár ott van a párunk, akár nincs. A közösségi médiában folyó szelfihadjárat által generált flörtölések szintén nem teszik népszerűvé ezeket az oldalakat a párkapcsolatban élő, és azt védő felhasználók körében.

De nem csupán erkölcsileg megkérdőjelezhetőek a különféle posztok és az arra adott reakciók. Emberek vérre menő vitákba képesek belemenni egy-egy hozzászólás kapcsán. Mintha bármint is változtatna, hogy kinek mi a véleménye egy adott poszttal kapcsolatban. Barátságok mennek rá ezekre. Ráadásul, amit személyesen eszünkbe sem jutna mondani a másiknak, azt szemrebbenés nélkül vagyunk képesek leírni egy hozzászólás formájában. Mert valamelyest el tudunk bújni a képernyő mögé, még ha jobb esetben a saját nevünk és arcunk virtuálisan ott van, és ott is fog maradni, míg mi, vagy valaki más nem törli a véleményünket. Arról pedig csak egy mondatot említek, hogy van felhasználó, aki még csak nem is a valódi nevét és arcát használva mocskolódik.

Semmi sem elég tökéletes

Aki pedig a való életben perfekcionista, az sajnos a közösségi média berkein belül is az. Nevezhetjük őket egyszerűen maximalistáknak is. Ők azok, akik folyamatosan késnek a munkájukkal, mert soha nem találják eléggé jónak. Saját magukkal szemben sokkal nagyobb elvárásaik vannak, mint bárkinek, velük szemben. Képesnek kell lenni megérezni azt a pontot, ami már elég jó, amit már nem lehet és nem is kell felülmúlni. Ha ez hiányzik, akkor folyamatosan kétségek között vergődünk, és soha nem leszünk elégedettek magunkkal.

A social média felhasználók között is akad perfekcionista, mint ahogy nagyon sok egyéb személyiségzavar is előtérbe tud kerülni, hiszen jóval bátrabban osztunk meg mindent, mint azt a való életben tennénk. Hogy mi a megoldás? Lépjünk hátra, és vizsgáljuk meg magunkat. Ha folyamatosan késztetést érez valaki a posztolásra, ha állandóan változtatja a profilképét, ha olyan képeket osztogat meg magáról, amilyen pózokban, ruhákban nem merne felszállni a belvárosban egy buszra, akkor tartsa meg ezeket inkább annak, akit érint. Így egyrészt végre talán helyére kerülhet az élete, másrészt a közösségi média is visszaalakulhat végre egy színvonalas, méltó felületté.

Azért, hogy ne uralkodhasson el Rajtad a social média okozta stressz, használd rendszeresen a már 3000 éve bizonyított Gotu Kolát.