Előfordult már veled, hogy hallucináltál? Amikor például a tükörbe pillantva egy UFO nézett vissza rád, vagy az ujjaid nyúltak meg a szemed láttára. Persze az is előfordulhatott, hogy amit te csupán néhány perces beszélgetésnek érzékeltél, az valójában akár 2-3 óráig is tartott - a lényeg az, hogy valószínűleg valamilyen hallucinogén anyag hatása alá kerültél. A nagy kérdés viszont még mindig az, hogy ezeknek a pszichedelikus szereknek vajon milyen hatása van az agyunkra?
Első körben természetesen azt érdemes tisztázni, hogy mik is ezek a pszichedelikus szerek? Ha igazán a dolgok mélyére ásunk, akkor azt láthatjuk, hogy a jelenleg érvényes felosztás szerint a pszichedelikus szerek a pszichoaktív anyagok 5 nagy csoportja közül az egyik, mégpedig a hallucinogén anyagok csoportja. (A másik 4 csoport egyébként a narkotikumok, a serkentők, a nyugtatók és a deliriánsok.) Ezek a szerek a szerotonin nevű ingerületátvivő-anyagra hatnak.
A Britannica Enciklopédia[1] meghatározása szerint a pszichedelikus szerek olyan kémiai anyagok, hallucinogének, amelyek hatására valamilyen érzékcsalódásban lesz részünk: hallucinációkat is megtapasztalhatunk, de az érzékszerveink, illetve a központi idegrendszerünk zavarára is felkészülhetünk, így időlegesen a kommunikációs és mozgáskoordinációs problémákra, a gondolkodás képességének elvesztésére is felkészülhetünk. Ennek ellenére néhány fajtáját még az orvostudomány is próbálta, illetve próbálja hasznosítani.
A pszichedelikus szerek ismertebb fajtái
A legismertebb pszichedelikus szerek a következők:
- LSD
- THC
- DMT
- meszkalin
- pszilobicin
- szalvinorin.
- Kis LSD-történelem
Az LSD az egyik legrégebben szintetizált hallucinogén anyag, hiszen Albert Hofmann már 1938-ban felfedezte Svájcban. Ezt az anyagot az anyarozs nevű élősködőből állítják elő és elmondhatjuk róla, hogy a hatása alatt megváltozik a tér- és időérzékelés, a gondolkodásmód. Egyelőre nincs konkrét bizonyíték agykárosító hatásra és fizikai függőséget sem okoz.
Éppen ezért a felfedezését követő években főként az alkoholizmus, a mentális rendellenességek kezelésében, valamint a pszichoterápiában tartottak jelentősnek az LSD hatását. Ennek oka az, hogy az LSD kémiai összetételét tekintve eléggé hasonlít az egyik leggyakoribb neurotranszmitterünkhöz, a szerotoninhoz, emiatt pedig előszeretettel kísérletezgettek vele a fentebb említett terápiák és betegségek kezelése során.
Azonban, egyszer a felhőtlen LSD-kultusznak is vége szakadt, ennek egész pontosan az 1960-as és 1970-es évek amerikai hippikorszak során jött el az ideje, amikor az emberek tömegesen fordultak az LSD felé, így a politikai döntések sorával szorították vissza a használatát. Bár hozzá kell tennünk, hogy az 1990-es éveken újra divatba jött a szerhasználók körében.
- Néhány szó a THC-ról
A THC természetes állapotában a marihuánában található tetrahidrokannabinol, de szintetikus előállítására is van lehetőség. Az agyra főként antidepresszáns hatása ismert, mivel az LSD-hez hasonlóan, a THC is a szerotonin mennyiséget szorítja vissza. Ennek lehet következménye az eufórikus érzés, de például a szintetikus változat túladagolása esetén előfordulhat szapora szívverés, székrekedés, csökkent mozgáskoordináció, fáradtság is.
- Mi az a DMT?
A DMT, azaz a dimetiltriptamin egy elég intenzív pszichedelikus hatású anyag. Az 1960-as években még az „üzletember ebédjének” is elnevezték, mivel hatása akár egy ebéd alatt is végbemehetett. A DMT emellett az ayahuasca nevű dél-amerikai sámánfőzet egyik fő összetevője, amit spirituális és gyógyítási céllal is fogyasztottak.
A DMT miatt egyébként – a bevételi módtól és mennyiségtől függően – enyhe tripek, de a valóságtól való teljes elszakadás, komoly hallucinációk egyaránt előfordulhatnak. Kisebb dózis esetén inkább az emocionális reakciók erősödtek fel – például az öröm, az eufória, a boldogság, a bánat, a szorongás, a félelem, az alany aktuális lelkiállapotától függően –, míg magasabb dózis esetén már erős hallucinációkat is tapasztalhattak.
- Az aztékok csodafegyvere: a meszkalin
A meszkalin természetes állapotában egy mexikói kaktuszfélében, a Peyote nevű gömbkaktuszban mutatható ki a legnagyobb százalékban. Ezt felhasználva, az aztékok a vallási szertartásaik alkalmával fogyasztották ezt a tudatmódosító szert, hogy kapcsolatot tudjanak teremteni az isteneikkel.
Ez az anyag egyébként egy pszichoaktív alkaloid, ami igen erős vizuális ingerekkel – hallucinációkkal látja el azt, aki beszedi, használata függőséget okozhat. Általában 1-2 óra után fejti ki a hatását, viszont a dózis nagyságától függően, 4-12 órán át tartó hallucinációkat is okozhat.
- A pszilobicin és a szalvinorin
Másnéven akár varázsgombának és látnokzsályának is nevezhetnénk őket. A pszilobicin a meszkalinhoz hasonlóan pszichoaktív alkaloid, ami több mint 200 gombafajban megtalálható. A hatását főként az érzékelés terén fejti ki, mivel az enyhébb hallucinációkon túl ragyogóbbnak, élénkebbnek látszódnak a színek és sematikus mintázatok is kirajzolódhatnak a szemünk előtt.
Ezen kívül hatással lehet még a koncentrációs képességre is, ami a gombának köszönhetően fokozódik, valamint az időérzékelésre is. Emellett az érzelmi reakciók sem maradnak el, de az, hogy ezek milyen irányba mozdulnak el, az az aktuális lelkiállapottól is függ. Ugyanakkor könnyedén érzékelhetjük rövid időn belül a legszélsőségesebb érzelmeket is.
A hallucinogén anyagok hatásai rövid- és hosszútávon
A pszichedelikus anyagokról általánosságban véve elmondható, hogy a hozzájuk kémiailag hasonló felépítésű neurotranszmitter, a szerotonin aktivitására vannak stimuláló vagy visszafogó hatással. Ennek csökkentésével például felborul az ideiglenes kémiai egyensúly az agyban, ez pedig erős érzelmi reakcióhoz, valamint hallucinációkhoz vezet.
Az, hogy ezek a drogok mikor milyen hatást váltanak ki, mindig a dózis nagyságától, illetve az egyén lelkiállapotától, pszichikai állapotától függ. Például egy erős szorongással vagy depresszióval küzdő egyén esetében felerősíti a kellemetlen tüneteket. Vannak közöttük olyanok, amelyek fizikai vagy pszichikai függőséget okoznak, de találhatók ártalmatlanabb szerek is a palettán.
Mindazonáltal a kutatók úgy vélik[2], hogy ezek a hallucinogén anyagok az agy prefrontális kérgére vannak hatással. Ez a régiója az agynak az észlelésért, a megismerésért és a hangulatért felel, így a szerotoninszinttel való játszadozás ezen képességekben okozhat galibát, hiszen abszolút kiszámíthatatlan a szerek hatása.
Rövid távon a következőkkel számolhatunk:
- torzult valóságképpel,
- vizuális hallucinációval,
- hanghatású hallucinációval,
- felfokozott érzelmi állapottal,
- a kommunikációs képességek csökkenésével,
- a racionális gondolkodás háttérbe szorulásával.
Rövid távon testileg ezeket a tüneteket produkálhatjuk:
- szédülés,
- álmatlanság,
- étvágytalanság,
- szájszáradás,
- izzadás,
- zsibbadás,
- gyengeségérzet,
- remegés,
- hányinger,
- magas testhőmérséklet,
- megnövekedett vérnyomás és pulzusszám.
Hosszú távon azt figyelték meg a tudósok, hogy a pszichedelikus szerek gyakori használatával egyfajta tolerancia alakul ki a szervezetben ezen anyagok iránt. Vagyis ahhoz, hogy ugyanazt a hatást elérjük, folyton emelni kell majd a dózist. Ez a tolerancia azonban nem állandó jellegű, néhány hetes szünet alatt elmúlik.
További hosszú távú hatásaik a következők:
- pszichózis,
- neurológiai rendellenességek,
- rendezetlen gondolkodás,
- üldözési mánia,
- látászavar,
- hangulatzavar,
- flashback.
Ráadásul a legfrissebb kutatások[3] alapján az is elmondható, hogy a pszichedelikus szerek fizikailag is megváltoztathatják az agysejtek szerkezetét. Példának okáért a depresszióban és más szorongásos betegségekben szenvedő betegeknél, a fentebb már említett prefrontális kéreg idegsejtjei hajlamosak arra, hogy összezsugorodjanak.
Ellenben a pszichedelikus szerek használata során úgy találták, hogy az agy irányítása mellett ezek a szerek képesek arra, hogy megváltoztassák az idegrendszer szerkezetét: növelik az idegsejtek közötti kapcsolódások és szinapszisok számát, legalábbis a depressziós és szorongásos betegségek miatt leépült idegrendszer esetében. Persze hosszú távú vizsgálatokra mindenképpen szükség lesz a pontos diagnózis felállításához.
