Az emberek lételeme a hit, és szinte nincs olyan tudományág, ami az elmúlt évszázadok során ne foglalkozott volna a vallás témakörével. Az egyik olyan terület, amely a napjainkban különösen érdekes eredményeket produkál, nem más, mint a genetika. Rengeteg kutató vizsgálja azt, hogy az egyén genetikai öröksége milyen szerepet játszhat a vallásos meggyőződés kialakulásában és kifejeződésében.
Ebben a cikkben körbejárjuk a genetika és a vallásosság közötti kapcsolatot, belepillantunk a legújabb kutatási eredményekbe, végül pedig megtudjuk, hogy génkészletünk hatással lehet-e vallási meggyőződésünkre.
Kutatások a genetika és a vallás kapcsolatáról
Az elmúlt évtizedekben számos kutatás foglalkozott a vallásosság és a genetika feltételezett kapcsolatával. Néhány eredmény arra utal, hogy a kapcsolat valódi, azaz a genetikai tényezők valóban képesek lehetnek befolyásolni azt, hogy mennyire vagyunk hajlamosak a vallási meggyőződésre.
Különösen érdekes az az ikerpárokon végzett vizsgálat, melyben 169 egypetéjű és 104 kétpetéjű iker vett részt. Az eredmények szerint az azonos genetikai örökséggel rendelkező egypetéjű ikrek tagjai nagyobb valószínűséggel osztoznak vallási meggyőződésükben, mint a kétpetéjű ikrek. Ez a felfedezés arra utal, hogy a genetikai tényezők valóban hatással lehetnek a vallásosság kialakulására.
A Minnesota Egyetem pszichológusai által végzett vizsgálatok során nem ez volt az egyetlen meglepő eredmény. A kutatók azt tapasztalták, hogy az életkor emelkedésével egyre inkább a genetikai tényezők határozzák meg az emberek vallásosságát. Ez azt jelenti, hogy míg a gyerekek esetében a legfőbb tényező a családi és társadalmi környezet, a körülöttük élők szokásainak másolása, addig felnőttkorban a gének már nagyobb szerepet játszanak a vallási meggyőződés kialakulásában és megszilárdulásában.
Olyannyira, hogy a kutatási eredmények szerint a genetika akár 40 százalékban is döntő szerepet játszhat abban, hogy valaki vallásos lesz-e vagy sem. Az eredményeket azonban több szakértő is vitatja, a Minnesota Egyetem kutatása ugyanis alapvetően egy szűk fókuszcsoportra, a hímnemű amerikai ikerpárokra korlátozódott.
A témával Dean Hamer, molekuláris genetikus 2004-ben megjelent, The God Gene (Az isten-gén) című könyvében foglalkozik. A könyv alaptétele, hogy az emberek spiritualitásra, vallásosságra való hajlamát részben genetikai tényezők határozzák meg. Hamer azonban hangsúlyozza azt, hogy művében nem a társadalmi értelemben vett vallásra és Istenhitre utal, sokkal inkább egy általános lelki alkatra, mely fogékonyabb a misztikus, spirituális élmények megélésére.
Trauma és stresszhelyzet: az epigenetika szerepe
A vallás és a gének kapcsolatával nem csupán a genetika, hanem az úgynevezett epigenetika tudománya is aktívan foglalkozik. Az epigenetika azt tanulmányozza, hogy a környezeti hatások hogyan változtathatják meg a gének aktivitását anélkül, hogy megváltoztatnák magukat a géneket. A tudományág terén folytatott kutatások szerint bizonyos környezeti tényezők hatással lehetnek a genetikánkra, ezen keresztül pedig azt is befolyásolhatják, hogy mennyire leszünk vallásosak.
A stressz és a traumatikus élmények például nagyban befolyásolhatják az epigenetikai tényezőket, ezen keresztül pedig a vallásosságra való hajlamot. Fontos azonban megjegyezni, hogy az epigenetikai hatások általában nem örökletesek, ami azt jelenti, hogy a génekben történő változások hatással lehetnek az egyénre, nem kerülnek azonban átadásra a következő generációk számára.
Nem mindegy, hova születünk és kik vesznek körül minket
A genetika és a vallásosság közötti kapcsolat megértése összetett feladat, hiszen az emberi hitet és meggyőződést a génjeink mellett számos egyéb tényező is befolyásolhatja. Ezek közül a legfontosabb a társadalmi környezet. Röviden és tömören az, hogy milyen környezetben, milyen meggyőződésű emberek közt nevelkedünk, mennyire vallásos légkör vesz körbe minket fiatalkorunkban. A vallási hagyományok, normák és értékek jelenléte (vagy hiánya) egy közösségben nagyban befolyásolhatja azt, hogy valaki idősebb korában mennyire lesz nyitott a spiritualitásra és a vallásokra.
Fontos továbbá megemlíteni azt is, hogy a genetika és a vallásosság közötti kapcsolat nem egyoldalú, fekete-fehér dolog. Az olyan vallási szokások, mint például a meditáció, a rendszeres ima és az egyéb vallási rituálék, hosszú távon hatással lehetnek az agyi struktúrára, ezáltal pedig a génjeinket is befolyásolhatják. Lehetséges lenne tehát, hogy a mélyen vallásos szülők gyermekeinek tényleg a génjeikben lenne kódolva a vallásra, misztikumra és spiritualitásra való hajlam?
A képlet bonyolult és összetett: a genetika csak egy darabja a kirakósnak
A fentebb elvetett kérdésre sajnos továbbra sem tudunk egyértelmű igennel vagy nemmel válaszolni. A genetika és a vallásosság közötti kapcsolat ugyanis egy rendkívül összetett, többdimenziós dolog. Bár a kutatások arra utalnak, hogy genetikai tényezők valóban befolyásolhatják a vallásra való fogékonyságot, fontos azonban megértenünk, hogy ez csupán az egyik fontos tényező a képletben.
A környezeti tényezők, az epigenetikai változások, valamint a társadalmi és kulturális kontextus egytől egyig szerepet játszanak abban, hogy az egyén hogyan viszonyul a hit és a vallás kérdéséhez. A genetika hatása tehát nem egyértelmű, és a kutatók álláspontja sem egységes.
Annak érdekében, hogy mélyebben megértsük a genetika szerepét, egyértelmű, hogy további kutatásokra lesz szükség. Ezek a kutatások nem csupán a tudomány, de a hétköznapi emberek számára is hasznosak lehetnek, hiszen a genetika és a vallásosság közötti kapcsolat további vizsgálatainak eredményei hozzájárulhatnak ahhoz, hogy jobban megértsük az emberi viselkedést, és minden korábbinál jobban megismerjük magunkat.
