Miért ragaszkodunk annyira a tárgyakhoz?

Vajon a tárgyakhoz való ragaszkodás, esetleg függés, a modern kor vívmánya? Vagy mindig is valamilyen fura viszony fűzött minket hozzájuk?

Élőként ragaszkodni az élettelenhez

Már nem sokkal a megszületésünk után elkezdünk ragaszkodni bizonyos tárgyakhoz. Ekkor az ok leggyakrabban a megszokás, és az ebből eredő nyugalom. Minden kisbabának van egy kis játéka vagy egy rongya, ami nélkül nem élet az élet. Magával viszi az ágyba, és egész nappal húzza és vonja maga után. És ha kimossák, már nem az igazi. Veszít a varázsából. Pedig ugyanaz a tárgy marad, de mégis, kis időre van szükség, amíg újra teljes odaadással képesek hozzá kötődni a Kicsik.

De vajon mi lehet az oka annak, hogy egy régi rongydarab mindennél értékesebb tud lenni számunkra évtizedekkel később, amikor egy költözés során ráakadunk? Vagy egy régi levél, amelynek már szinte olvashatatlanok a sorai, annyiszor vettük már a kezünkbe, és olvastuk el újra és újra, hiába tudtuk már kívülről, mi is áll benne.

A tárgyak képesek emlékeket felidézni, és visszarepíteni minket a múltba. Vannak olyan tárgyak, amelyektől inkább megszabadulunk, mert emlékeztet minket valami rosszra. Lehet, hogy nincs is közeli kapcsolat a tárgy és a rossz emlék között, de mégis, kötjük hozzá, így nem akarjuk látni többé. Ugyanígy őrizzük a jó emlékeket felidéző tárgyakat. Az esküvőn viselt fátylat, a sikeres vizsgán viselt cipőt, a nagymamánk minden nap viselt óráját. Mert ezek a tárgyak nem csak eseményeket tudnak felidézni, hanem a szeretteinket is valahogy közelebb érezzük magunkhoz általuk.

A fényképeknek is külön varázsereje van. Ha rájuk nézünk, pillanatok, érzések, szagok, ízek, hangulatok jutnak eszünkbe a másodperc tört része alatt. Így hát vannak olyan fotók, amelyek a falon várnak minket az otthonunkban, mert minden nap részesei szeretnénk lenni annak a csodának, amit magukban hordoznak. És valahogy, még ha nem is jut eszünkbe az adott pillanat minden alkalommal, amikor rájuk pillantunk, amikor nagy szükségünk van rá, egészen biztosan megakad a képen a szemünk és segíteni fog. De nem csak ilyen kapcsolat alakulhat ki közöttünk és a tárgyak között. Mert néha ez a kapcsolat romboló tud lenni.

Egy gyűrű mindenek felett

Emlékszünk rá, hogy hány filmben fordulnak ki a szereplők önmagukból és nem riadnak el a legborzalmasabb bűncselekményektől sem csupán azért, hogy egy áhított tárgyat meg tudjanak szerezni. De nem kell ilyen messzire menni. Hányszor gyűjtögettünk hónapokon, éveken át, hogy a miénk legyen az a ruha, az a cipő, az az autó, és a sort még folytathatnánk a végtelenségig. Sokszor magyarázat sincs rá, hiszen miután megszereztük, sok esetben már nem is találjuk olyan értékesnek, olyan fontosnak. Csak a birtoklása volt a fontos, és az vezérelt bennünket.

Sok esetben pedig inkább vállaljuk, hogy nem tudjuk kifizetni a számlákat, de akkor is megvesszük, amire vágyunk. Még ha van már hasonlónk, és nem lenne létfontosságú, akkor is. A legújabb mobil, egy sokadik táska, egy újabb cipő. Ebben az esetben nem a tárgyak személyes mivolta varázsol el bennünket, hanem a birtoklásuk. Meg tudtuk szerezni, így már nekünk is van ilyenünk, és ettől lesz különleges, nem attól, hogy személyes élmények kötődnek hozzá. És hogy ez baj, vagy sem? Valószínűleg mindannyian átéltük már ezt az érzést, és át is fogjuk még. Amíg nem lépünk át vele egy bizonyos határt, amíg nem a megszerzés, a birtoklás ural mindent, addig nincs baj. De sajnos a tárgyak képesek átvenni felettünk az uralmat.

Amikor a tárgyak átveszik felettünk az irányítást

A kényszeres gyűjtögetők is általában pár, számukra nélkülözhetetlennek vélt tárgy megvásárlásával kezdik a tevékenységüket. Azonban, ezek egy idő után képesek átvenni felettük a hatalmat. Amikor már semmi más nem érdekli őket, csak a tárgyak megszerzése, és ez a normális életvitelük és emberi kapcsolataik rovására megy.

A kényszeres gyűjtögetők folyamatos ösztönzést éreznek a tárgyak felhalmozására, és szorongást vagy erős negatív érzelmeket élnek meg, amikor meg kell válniuk valamitől. [1]

Vannak persze, akik értékes dolgokat gyűjtenek, és a céljuk azok értékén keresztül a vagyonuk megőrzése vagy gyarapítása, kényszerességről csakis akkor beszélünk, ha már mindent a tárgyak megvásárlása, vagy a tárgyakkal való foglalatosság ural, és ez szorongást vált ki belőlük.

Azonban ne ijedjünk meg, ha bélyegeket, régi tárgyakat gyűjtünk, de ezeket nem halmozzuk fel, hanem rendszerezett formában vannak jelen az életünkben, és rajtuk kívül millió egyéb dolog is leköt bennünket, semmi baj nincs velünk. Az emberek többsége ugyanis érez bizonyos vonzalmat a tárgyak iránt, így szereti magát azokkal körbevenni, bizonyos mértékig. Mert hogy a mérték jelenti a kulcsszót a tárgyakkal való kapcsolatunk tekintetében, mint annyi minden más esetében is.

A kóros gyűjtögetésből általában hiányzik a rendszerezés. A tárgyak idővel kacatokká válnak, mert nem törődnek velük, és szanaszét hevernek a lakásban. Akár olyan mértéket is ölthet a gyűjtögetés, hogy az már szinte lakhatatlanná teszi az otthonukat, és a higiéniai körülmények is embertelenné válnak.

A gyűjtögetés, mint az evolúció része

A gyűjtögetés persze mindig is jellemezte az embert, már az őskorban is. Csak akkor még a létfenntartáshoz szükséges dolgokat gyűjtötte maga köré, amelyekre feltétlenül szüksége volt a túléléshez. És habár mi is azt gondoljuk néha, hogy az okostelefonunk nélkül életképtelenek vagyunk, azért ez az esetek nagy többségében nem így van.

A mai, modern világunkban a tárgyak néha óriási szerepet kapnak. Ezért is vélik sokan, hogy kezdünk kicsit embertelen világban élni, hiszen sokan már nem az emberek társaságát keresik, hanem inkább gépekkel, képzelt valósággal próbálják meg betölteni az életükben tátongó űrt. A tárgyak nem beszélnek, nem tudnak olyasmit tenni, vagy mondani, ami fájdalmat okoz, nem úgy, mint az emberek. Így hát sok esetben a tárgyak jelentik a mentsvárat egy nehéz élethelyzetből való kilábalás esetén.

De a tárgyakhoz való időszakos ragaszkodás lehet építő is. Amikor nem tudunk letenni egy jó könyvet és egész nap arra várunk, hogy végre hazaérjünk, és a segítségével elrepülhessünk egy másik világba. Ekkor szintén egy tárgyhoz ragaszkodunk. Még ha a tárgy jóval több is annál, mint amit a fizikai valója jelent. És ez lehet a kulcs a tárgyakhoz való ragaszkodás esetében is. Valami többet, valami különlegesebbet tulajdonítunk neki. És ezzel nincs is semmi baj, egészen addig, amíg tudjuk, hogy az adott tárgy nem pótolhatja az emberi kapcsolatainkat. Csupán kiegészítheti azokat. Vagy jobbá varázsolja, amikor oda tudunk ajándékozni valakinek egy olyan tárgyat, amire régóta vágyik. Az azonban fontos, hogy a tárgyak megszerzése csupán eszköz legyen, és ne cél.

Hogy tárgyak nélkül is nyugodt tudj maradni, kérd a FOCUS GABA kapszula segítségét.