A gyász az az érzés, amelyet egyikünk sem akar átélni. Mégis tudjuk, hogy sajnos része lesz az életünknek. Mind az 5 szakaszával együtt. Nem mindegy, hogy tudunk megküzdeni vele, és hogy tudjuk átsegíteni rajta azokat, akik fontosak számunkra.
A gyász érzése
Nehéz megfogalmazni, mi is az a gyász. Hivatalos meghatározása persze van, miszerint a gyász az a reakció, amit valakinek vagy valaminek az elvesztése vált ki. A veszteség érzését azonban nem lehet leírni. Feldolgozni is borzasztóan nehéz, azonban ahhoz, hogy egyszer majd vissza tudjon térni az életünk egy ahhoz hasonlóhoz, mint amilyen a veszteség előtti volt, rengeteg időnek kell eltelnie, és nagyon sok mindennel kell megküzdenünk.
Az első lépés a felnőtté válás felé az, amikor ráébredünk, semmi sem állandó. Ahogyan múlnak a másodpercek, úgy tölthetünk egyre kevesebb időt szeretteinkkel. Azonban nem szabad, hogy a veszteségtől való félelem uralja napjainkat, hiszen akkor egy dolgot felejtünk csak el, mégpedig élni.
A szeretteink elvesztésétől való félelem teljesen természetes. Nem véletlen, hogy a legtöbb telefonbeszélgetés végén elhangzik, hogy vigyázz magadra. Nem mintha ezzel a mondattal meg tudnánk védeni azt, aki mindennél fontosabb bármitől is, de a lelkünket megnyugtatja, hogy tudja, fontos a számunkra és szeretnénk őt épségben viszontlátni.
Amikor pedig ez már nem lehetséges, azt borzasztó nehéz megmagyarázni saját magunknak. Sokáig halljuk még elvesztett szerettünk hangját, érezzük a jelenlétét, álmunkból felébredve pedig nem akarjuk elhinni, hogy ezt az egész szörnyűséget nem csupán álmodtuk, hanem valóban megtörtént.
A gyász megváltoztat mindent
Egy fontos és szeretett személy elvesztése az egész életünket megváltoztatja.[1] A halál megtapasztalása mindent átír és felforgat. Semmi sem lesz már olyan fontos, mint előtte volt. Mindent a gyász felfoghatatlansága ural jó ideig.
A gyásszal ugyanis mi is meghalunk egy kicsit. Aki gyászol, az nem tud megnyugodni. Folyton csak rohanna, csillapíthatatlanul, mert a legrosszabb ilyenkor a csend és a gondolatok szabad áramlása.
Az élet külsőleg is megváltozik, hiszen a belső sötétség a megjelenésünkre is kivetül. A gyászoló fekete ruhát hord, és sötéten látja az egész világot. Semmi más nem foglalkoztatja, csak a mérhetetlen veszteség. Sokszor a gyászoló a hitét is elveszíti egy időre, mivel úgy érzi, a sors ellene fordult, és elvette tőle a legkedvesebbet. Nem érti az életet, a sorsot, és ehhez hozzájárul az is, hogy másképp bánnak vele az emberek, mint korábban. Sokan nem tudják, hogy kezeljék mások gyászát, ezért inkább kerülik a témát, sőt, magát a gyászoló személyt is, ezért sokan válnak még magányosabbá ilyenkor.
Azonban a gyászolónak ahhoz, hogy újra vissza tudjon lépni az életbe, idővel újra egységes énképet kell kialakítania magában. Új rendet kell teremteni, újra el kell végezni a feladatokat.
A veszteség feldolgozását nevezik gyászmunkának. Ennek során el kell fogadni, hogy az elvesztett személlyel már csak a múlt, az emlékek szintjén lehetünk együtt, a jelenben és a jövőben sajnos nem. A hit nagyon sokat segíthet ebben, hiszen akinek hite van, az a jövőbeni találkozás reményébe tud kapaszkodni.
Ha nem végezzük el a gyászmunkát, ha úgy teszünk, mintha minden úgy menne tovább, mint előtte, azzal rengeteget tudunk ártani magunknak. A gyásznak időt kell hagyni. Magától nem fog elmúlni, nem fog enyhülni. Korábban sokat segített ebben a folyamatban a gyász rituáléja, a gyászruha viselése a gyászév alatt, a siratás, azonban a modern kor felgyorsult világában az emberek hajlamosak úgy gondolni, hogy a temetéssel le kell zárulnia a gyász időszakának is. Ez pedig egyáltalán nem így van. Egy a testünkön ejtett seb sem gyógyul meg pillanatok alatt, a lelki sebek gyógyulásához pedig jóval több idő kell.
A gyász 5 szakasza
A gyászoló leggyakrabban öt fázison [2] megy át a gyász feldolgozása során.
1. Tagadás és izoláció
Ez az első szakasz, amikor a gyászoló teljesen üresnek érzi magát. Semmi másra nem képes gondolni, csak a veszteségre. Rengeteg érzelem tör elő ilyenkor, a legváratlanabb hatásokra, a legváratlanabb pillanatokban. Bármi kiválthatja, hogy a gyászoló könnyekben törjön ki, hiszen minden az elhunyt személy körül forog, és mindenről ő jut eszébe. Ez pedig fáj. Nem tud tisztán gondolkodni, és próbálja elutasítani azt, ami történt. Egyszerűen nem fogadja el, hogy nincs többé, aki olyan sokat jelentett. Nem keresi az emberek társaságát, pedig nem jó neki egyedül.
2. Harag
A második szakaszban felerősödik a harag érzése. Miért történt ez meg, és miért pont velük. Mindenki hibás ilyenkor. Az érzelmek feltörését düh, harag és mánia követi. A gyászoló közvetlen környezetében élők számára ezt a legnehezebb elviselni. A düh ilyenkor mindenkire kivetül. Felelősöket keres, és néha még magára az elhunytra is mérges, őt is hibáztatja amiatt, hogy magára hagyta.
Sok esetben saját magukat is hibáztatják a haláleset miatt. Ekkor a bűntudat nehezíti meg még jobban a gyászt. Ekkor kerülnek elő azok az emlékek, amelyek során viták voltak az elhunyttal, nem viselkedtek úgy, ahogy szerintük kellett volna, még ha ez sok esetben nem is valós. Sokan rekednek meg ebben a fázisban, majd a temetést követően egymást váltják a legkülönbözőbb érzelmi állapotok, kezdve a megkönnyebbüléstől, a haragon, a szomorúságon, a félelmen és a bűntudaton át egészen a depresszióig. Ezek komoly testi tüneteket is képesek okozni, mint amilyen az étvágytalanság, az álmatlanság, vagy egyéb egészségügyi panaszok.
3. Alkudozás
Ha a gyászoló nem képes szembenézni a veszteséggel, és nem talált bűnöst, egyfajta egyességre próbál jutni, ami talán késlelteti az elkerülhetetlent. Ilyenkor sorra merülnek fel benne a kérdések, hogy mi lett volna, ha másképp dönt még a haláleset előtt. Mi lett volna, ha elmennek orvoshoz, ha másnak is kikérik a véleményét, ha nem úgy zajlott volna le az az időszak. Ezek mögöttes szándéka, hogy megvédjék a gyászolót a fájdalmas valóságtól.
4. Depresszió
Ebben a szakaszban már tudatosan emlékezik vissza a gyászoló. Csökken a gyász tüneteinek intenzitása, erősödik a racionális elfogadás. Azonban mindig lesznek olyan időszakok, egy születésnap, egy évforduló, amikor az érzelmek újra felerősödnek. Azonban ez a szakasz feltétlenül szükséges a következő, elfogadás szakaszának előkészítéséhez. A gyász ismét nagyon intenzív ilyenkor, a gyászoló akár át is veszi az elhunyt stílusát, szokásait, beszélget vele, így a párbeszéd végére sokszor az elhunytnak egészen más lesz a személyisége, mint ahogyan az a valóságban volt. A fázis akkor nevezhető sikeresnek, ha a gyászoló képes elfogadni az elválást, a veszteséget.
5. Elfogadás
Amikor a gyászoló már másra is képes gondolni, mint az őt ért veszteségre, megkezdődhet a korábbi életéhez való visszatérés, illetve egy újabb élet kialakítása. Habár ekkor is mélyen érzi a gyászt, már képes egy normális életvitelre. Ismét tud örülni dolgoknak anélkül, hogy bűntudata lenne emiatt. Megújulnak a kapcsolatai, és a testi tünetek is elmúlnak.
A szeretteink elvesztése mindig borzalmasan nehéz. Azonban gondoljunk arra, hogy ők sem szeretnének minket a gyász borzalmas állapotában látni. A szeretteinket pedig nem csak mi veszítettük el, így hát támogassuk ilyenkor azokat, akiket szintén nehezen érint a veszteség. Együtt sokkal könnyebb, és idővel már talán mosolyogva tudunk beszélgetni az elveszített szerettünkről.
