A csend néha igazán őrjítő tud lenni. Különösen, amikor válaszokat szeretnénk kapni. Éppen ezért alkalmazzák sokan a csenddel verést. De vajon mi az oka, és miért viseljük ezt olyan nagyon nehezen?
Csenddel verés? Mit jelent ez?
Ha vitákra, veszekedésekre gondolunk, akkor valószínűleg nem a csend jut majd elsőre az eszünkbe. Inkább a hangos szóváltás, kiabálás, heves gesztikulálás. Amikor egymás szavába vágva mondjuk a magunkét, sokszor meg sem hallva, amit mindeközben a másik fél mondani szeretne nekünk. Azután eljön az a pillanat, hogy már csak az egyik fél beszél, a másik mély hallgatásba burkolódzik. Nem azért, mert annyira odafigyel a másik mondandójára, hanem azért, mert ő ezt a módszert alkalmazza az ordibálás helyett. Ezt nevezzük csenddel verésnek.
A viták hevében gyakran hagyják el olyan szavak a szánkat, amelyeket később megbánunk, de sajnos már nem lehet változtatni rajtuk. A másiknak viszont lehet, hogy egy-egy szóval életre szóló sebeket okozunk, és a kettőnk közötti kapcsolatot is nagyon negatív irányba tudja tolni, ha nem gondoljuk át jó előre, mit szabad, és mit tilos mondani. Azonban a hallgatás is okozhat lelki sebeket.
Sőt, sokszor, ha úgy érezzük, a másik a hallgatásával semmibe vesz minket, szinte levegőnek néz, még talán nagyobb károkat is tud okozni a lelkünkben, mintha megállás nélkül ordítozna velünk. De vajon miért fáj annyira a csend?
Wirth és kollégái 2010-es kutatása szerint [1] azért visel meg minket annyira az, amikor a másik szóra sem méltat bennünket, mert eredendően félünk a társadalmi kirekesztettségtől. Éppen ezért, ha valaki nem szól hozzánk, azt nem akarjuk elfogadni. A némaság pedig gyakran együtt jár azzal, hogy a másik fél nem hajlandó velünk felvenni a szemkontaktust, amely a kölcsönös érdeklődés kifejezője. Ennek hiánya erős negatív interperszonális értékelést közvetíthet közben a másik fél felé. Nem csoda, hogy a szemkontaktus elhagyása kíséri a leggyakrabban a csenddel verést, vagyis ahogyan angolul nevezik, a silent treatmentet.
Szemkontaktus és szavak nélkül láthatatlannak érezzük magunkat
A szemkontaktus megvonásával csökken az önértékelésünk, és az ezzel járó stressz hatására sokan agresszívan lépnek fel a csenddel büntető másik fél irányába. Sokkal jobban megvisel hát minket a csend és az, hogy nem néznek ránk, mint egy óriási veszekedés.
De hogy mi lehet az oka? Mint a legtöbb szociálpszichológiai jelenségnél, itt is rengeteg válasz merülhet fel. Az egyik ok az lehet, hogy a hallgatással megfosztanak bennünket az információktól. Nem kapunk válaszokat, nem kapunk magyarázatot, stagnál a helyzet, de nem úgy, hogy a kezünkben van a megnyugtató megoldás. A feszült helyzetet jegeli a másik fél azzal, hogy nem hajlandó megszólalni. Így nem tudunk elmozdulni semmilyen irányba, ezért fokozódik rajtunk a nyomás, plusz kiegészítve még a bennünk forró indulatokkal, amiért azt tapasztaljuk, hogy a másik fél szinte semmibe vesz bennünket.
Az információ hiánya nem csak a kérdéseinkre nem ad választ, azt sem tudjuk meg belőle, hogy mi zavarja a másik felet, mit érez, mit gondol az adott helyzetről és hogy látja annak megoldását. Mivel csend van, kénytelenek vagyunk még jobban saját magunkra koncentrálni, de mindezt nem egy nyugodt állapotban, amely előre tud vinni a megoldás felé, hanem egy letargikus, stresszes helyzetben.
Ez a bizonytalanság gyakran azt eredményezi, hogy az, akit a csenddel büntetnek, elkezdi sorra venni a figyelmen kívül hagyásának okait. Persze ezt csak szubjektív módon tudja megtenni, hiszen a hallgató fél nem reagál semmire. A sok negatív dolog pedig, amit ilyenkor néha felerősítve felidézünk, még jobban aláássa önbecsülésünket. Amikor viszont hangos szóváltás zajlik, azonnal kapunk információkat, melyekre reagálni is tudunk, és úgy érezzük, a vita folyamatosan visz minket a megoldás felé. Ez a megnyugtató érzés marad el, ha csak mi beszélünk.
Egy másik lehetséges ok lehet az, hogy míg a vita során a kommunikáció kétoldalú, a csenddel verés esetén ez egyoldalúvá válik. Így azt érezhetjük, hogy mivel a partnerünk nem vesz minket figyelembe, az irányítás kicsúszik a kezünkből. Hiába akarunk válaszokat kapni, a másik fél passzív, és mi elkezdünk tőle függeni, hiszen teljesen egyirányúvá vált a vita. Semmi lehetőségünk nincs helyrehozni a dolgokat, vagy dűlőre jutni, hiszen a másik fél elzárkózik minden elől. A veszekedések során mindkét fél kontrollálhatja az interakciókat, a hallgatás miatt azonban ez nem így van. Ráadásul így azt érezhetjük, a partnernek már nem fontos, hogy közös nevezőre jussunk. Már nem fontos számára az sem, hogy megbeszélhessük vele a problémát. Kiszáll a helyzetből úgy, hogy bennünket tökéletesen magunkra hagy.
Vajon hasznos tud lenni a csenddel büntetés?
Ez attól függ, hogy milyen az adott szituáció. Ha fontos számunkra, hogy tisztázni tudjuk az adott konfliktust kiváltó okokat, akkor semmi esetre sem fog előre vinni bennünket a hallgatás, akár a büntető, akár a büntetett oldalon állunk. Természetesen akadnak olyan helyzetek, amikor teljesen felesleges bármit is mondani, hiszen a másik fél a saját hangjától meg sem hallja, amit a tudomására szeretnénk hozni. Ilyenkor kénytelenek vagyunk csenddel büntetni, hiszen nincs értelme a folytatásnak. Talán idővel a hallgatásunkkal fel tudjuk hívni a másik figyelmét arra, hogy a kommunikációnak kétoldalúnak kellene lennie, így lecsendesedik ő is, és végül nyugodt körülmények között meg tudjuk beszélni a részleteket, és ezzel le is tudjuk zárni a vitát. Ilyenkor hasznos a csenddel büntetés.
Akkor is érdemes a csendet választani, ha nem akarunk valakivel vitába bonyolódni. Ez lehet akár egy személyes konfliktus, amely során úgy érezzük, a másik céltalanul gyűlölködik, úgy sem tudjuk meggyőzni őt, de az internetes kommunikációk során is hasznos tud lenni, amikor egy bántó hozzászólást egyszerűen figyelmen kívül hagyunk, jelezve a küldő számára, hogy érdektelen a véleménye. A csend tehát védhet is bennünket egyes esetekben.
Bölcs döntés lehet például akkor, amikor nem akarunk belemenni egy végtelenségig tartó, parttalan vitába. Azonban érdemes minden konfliktust mihamarabb lezárni, ehhez pedig elengedhetetlen, hogy a csend helyett a szavak beszéljenek. Tehát, ha fontos számunkra a másik fél, akivel vitába bonyolódtunk, ne alkalmazzuk túlságosan gyakran és túlságosan hosszú ideig a csenddel verést. Inkább próbáljuk meg meghallgatni az érveit, felsorakoztatni a mi érveinket, és közös nevezőre jutni, hiszen ez a hosszú távú, jól működő kapcsolatok szempontjából nagyon fontos. Inkább közelítsünk, minthogy távolodjunk egymástól, márpedig a csend ilyenkor nem édes, hanem inkább mérgező tud lenni.
