Amit a narcisztikus személyiségzavarról mindenképpen tudnod kell

Első ránézésre karizmatikusak, izgalmasok és magukkal ragadó személyiségnek tűnnek. De ha kicsit jobban megismerjük őket, akkor rögtön átsejlik az „ördögarc” a túlzott magabiztosság mögül. Igen, ez a narcisztikus személyiségzavar, amiben igazából ezzel a mentális gonddal küszködő ember is áldozat, mindazonáltal az eset súlyosságától függően, a környezetében élőkre is komoly, sok esetben romboló hatással van. Mi az oka a nárcizmusnak és milyen jelekről ismerheted fel őket? Olvass tovább és kiderül.

Egy narcisztikus személyiségzavarral küszködő emberrel együtt élni, szeretni őt, a barátjának lenni és vele dolgozni nem könnyű feladat. És ne legyenek kétségeink, mert ha még nem is tud az állapotáról, tudat alatt ő is szenved a betegsége következményeitől.

A narcisztikus személyiségzavar ugyanis olyan mentális állapot, amelyben az ettől szenvedő emberek felfokozottan érzékelik saját fontosságukat, mélységes figyelmet és csodálatot igényelnek, illetve várnak el a környezetüktől, miközben az empátia teljes hiánya, valamint zátonyra futó családi, baráti és szerelmi kapcsolatok jellemzik őket. A népesség mintegy 1%-a szenved ettől a személyiségzavartól.

De mi áll a narcisztikus személyiségzavar hátterében?

Nos, ha Ádámig és Éváig szeretnénk visszamenni a betegség felderítését illetően, akkor is csak az ókori görögökig jutnánk az időben. A monda szerint ugyanis, minden egy visszautasított nimfával kezdődött. A beszédes nevű Narkisszosz volt az, akit a viszonzatlan érzelmektől felháborodott nimfa bepanaszolt Nemeszisznek, vagyis a bosszú görög istennőjének.

Narkisszosz sajnos ezután nem tette zsebre, amit kapott: az átok miatt ugyanis ahogy belenézett egy patak tiszta, hűs vizébe, rögtön beleszeretett a saját tükörképébe. Azonban ez a szerelem legalább olyan halálra volt ítélve, mint a nimfa viszonzatlan érzelmei, hiszen a saját tükörképét minden próbálkozása ellenére nem tudta magához ölelni.

Ezután viszonylag gyors lefolyásúvá váltak a dolgok, hiszen Narkisszosz ugyanazt a fájdalmat élte át, mint a nimfa, sőt! A soha be nem teljesülő szerelem miatt egyetlen éjszaka alatt elfogyott, jobban mondva kifogyott ebből a világból. Csupán néhány kecses, sárga virág, pár szál nárcisz maradt azon a patakparton, ahol Narkisszosz megpróbálkozott a tükörképe meghódításával.

Amennyiben ennél tudományosabb magyarázatra vagy kíváncsi, természetesen azzal is szolgálhatunk. A kutatók úgy tartják, hogy a narcisztikus személyiségzavar már magzat- és csecsemőkorban is elkezd kialakulni[1].

Ennek oka az, hogy a betegek érzelmi kötelékei nem voltak olyan erősek, mint ahogy arra szükségük lett volna: vagyis a csecsemőket általában megillető szerető, gondoskodó, óvó és csodáló figyelem csak a legszükségesebbekre korlátozódott. Inkább csak fizikailag gondoskodtak a babákról, de lelki és érzelmi törődést, az olyannyira szükséges empátiát nem, vagy nem jól kaptak és azokat is feltételekhez kötötték, nem volt magától értetődő.

A helyzet pedig sajnos később sem változott: bár a fizikai szükségleteikről gondoskodtak és viszonylagos kontroll alatt tartották őket, szeretetet csak bizonyos feltételekkel kaptak. Jobban mondva, a szülők csak akkor mutatták ki a szeretetüket, ha a gyermekük valamit jól, nekik tetszőn csinált. Például nem voltak vele magatartásgondok az iskolában és óvodában, jól tanult, szép volt, okos, bizonyos szemszögből – a szülőkéből – nézve tökéletes.[2]

És itt kezdődnek a gondok

E szülői minta és viselkedés hatására olyan tévképzet alakult ki az ily módon szeretett gyerekekben, hogy tökéletesnek kell lenniük ahhoz, hogy bármilyen pozitív érzelmet kiváltsanak másokból. Például azokból, akiknek feltételek nélkül kellene szeretniük őket.

Ennek viszont az lett a következménye, hogy kialakult bennük egy grandiózus én, akit minden szempontból tökéletesnek hisznek és gondolnak. Ez mondjuk azért nem meglepő, mert a tökéletességgel azonosítják a szeretetet.

Éppen ezért a narcisztikus személyiségzavartól szenvedők igazi karizmatikus, lehengerlő személyiségek, akik a munkájukban sikeresek és elismertek, a családjuk és barátaik által csodáltak, ellenvéleményt és kompromisszumot nem tűrők. Emellett, ahogy fentebb is írtuk, a legcsekélyebb mértékű együttérzésre és empátiára sem képesek. 

Ugyanakkor minden grandiózus, külső máz ellenére, súlyosan sérült személyiségek: a szeretet hiánya miatt valójában értéktelennek gondolják magukat, szégyenkeznek, bizonytalanok, vágynak a csodálatra, a kapcsolatra, de nem tudják feldolgozni és kezelni az elköteleződést.

Így ismerheted fel a narcisztikus embert a környezetedben

Vannak olyan tulajdonságok, amelyek segítségével könnyebben felismerheted a narcisztikus személyiségzavart a környezetedben. Ezek:

• a saját grandiózusságába vetett hit,
• fantáziálás a korlátlan sikerről, hatalomról, szépségről, szerelemről,
• különlegesnek, egyedinek gondolják magukat,
• szükségét érzik a környezet túlzott csodálatának,
• az empátia hiánya,
• arrogancia, gonoszság,
• mások lenézése, kevesebbre tartásra,
• irigység mások sikereire,
• kizsákmányoló viselkedés,
• meg van győződve arról, hogy jogosult a másokkal szembeni előnyökre.

Igen ám, de nem mindegy, hogy a narcisztikus személyiségzavarban szenvedők hol állnak azon a bizonyos skálán, hiszen itt is vannak különböző típusok és persze fokozatok.

A narcisztikus személyiségzavar típusai

Mint minden mentális betegségnek, illetve személyiségzavarnak, a narcisztikus személyiségzavarnak is megvannak a maga fokozatai.[3] Kórosnak akkor tekinthető bármelyik is, ha az egyes jellemvonások, tulajdonságok nagy számban és igen intenzíven épültek be a személyiségbe.

A típusok:

1. Az antiszociális típus

Ez az a típusú narcisztikus személyiségzavar, ami teljes mértékben a beteg környezetében élők kihasználásáról, sőt kizsákmányolásáról szól. Állandó versenyben élnek, könnyen a maguk képére formálják az igazságot, szinte egy perc alatt elvesztik az eszüket és folyton a csodálatra, elismerésre vágynak.

2. A proszociális típus

Ez a típus talán a leginkább jószándékú mind közül, hiszen valamennyi empátia szorult beléjük és a tetteik által boldoggá akarják tenni az embereket. Viszont hiába cselekednek jót, ezek a tettek csak arra irányulnak, hogy kivívják a környezetük csodálatát és elismerését.

3. A rosszindulatú típus

A rosszindulatú narcisztikus személyiségzavarban szenvedő soha, semmit nem tesz a mások érdekében vagy javára, csak az önmagáéra. Azzal táplálják az önérzetüket és az egójukat, hogy másokon átgázolnak, előszeretettel ártanak a vélt vetélytársaiknak. Könnyen bedühödnek, agresszívvá válhatnak, ha fenyegetve érzik magukat. Számukra az a legfontosabb, hogy megvédjék a grandiózus önképüket, így már egy ártatlan megjegyzést, vicces beszólást is támadásnak vesznek.

4. A sebezhető, rejtőzködő típus

A sebezhető narcisztikus érzékenységük miatt hajlamosak a depresszióra. Érzékenységük viszont nem terjed ki a mások érzéseire, saját grandiózusságukba vetett hitük töretlen, empátiára ők sem képesek. Meg vannak győződve arról, hogy nagyobb figyelmet és csodálatot érdemelnek, mint amennyit valójában kapnak.

A narcisztikus személyiségzavarral küzdő emberekkel nehéz fenntartani bármilyen kapcsolatot, hiszen, ha nem dolgoznak tudatosan rajta, mindig a saját érdekeik lesznek számukra a legfontosabbak, mert meg vannak győződve saját tévedhetetlenségükről és fontosságukról. Állapotuktól függően gázolnak át másokon, miközben elvárják a környezetük csodálatát.

Biztos gyógymód nincsen rá, azonban pszichoterápiával, családi terápiával oldhatók mindazok az érzelmi szorongások, amik a gyerekkori érzelmi elhanyagoltság, a szeretethiány következtében kialakultak.

Szakember segítségét sosem késő kikérni, és persze az olyan természetes szorongásoldókkal is lehet javítani az állapoton, mint a Rhodiola Rosea és a Macskakarom. Ettől még nem fognak megoldódni a gondok, de segíthetnek könnyebbé tenni a mindennapokat.