FoMo: Ha kimaradsz, akkor lemaradsz?

A kimaradástól való félelem a XXI. század egyik legalattomosabb jelensége. Főleg az Y-generáció tagjai találkozhattak már vele, de a digitális korba beleszülető generációk minden tagja ki van téve ennek a veszélynek. De hogyan ismerheted fel a jeleket? És mi is az a FoMo?

A FoMo többek között az a jelenség, amikor ébredés után szinte még ki sem nyitottad a szemedet, de máris a melletted pihenő telefonodért nyúlsz. Néhány apróbb ásítás, talán egy kis nyújtózkodás után bekapcsolod a wifit, és rögvest becsekkolsz a Facebookra vagy az Instagramra, és leellenőrzöd mi történt a nagyvilágban, amíg te éppen aludtál.

Gyorsan végigpörgeted a hírfolyamot, és azt a rengeteg képet, Insta-sztorit, élő videót, amit addig töltöttek fel az ismerőseid vagy a követett személyek, amíg te inkább – nagyon helyesen – a pihenésre koncentráltál.

Magad sem érted, hogy miért, de elkomorodva veszed tudomásul, hogy az egyik barátod éppen Rómában nyaral, a másikat előléptették a munkahelyén, míg a harmadik épp mérföldkőhöz érkezett: saját lakásba költözött a szerelmével.

Hello szorongás, úgy hiányoztál

Te viszont annyira felhúztad magad ezeken a hétköznapi történéseken – amik abszolút nem ellened irányultak, csak a barátaid pillanatnyi boldogságát voltak hivatottak kifejezni –, hogy inkább az e-mailjeidre vetettél néhány pillantást.

De bár ne tetted volna! Késő éjjel – kora hajnalban ugyanis kaptál 2 levelet a főnöködtől, és párat a közvetlen kollégáidtól is, így az az érzés kerített hatalmába, hogy rajtad kívül szinte mindenki dolgozott az éjszaka folyamán.

És ekkor jön el az a pont, amikor a gyomrodban még éppen csak meg-megrebbenő kellemetlen érzés, a szorongás végérvényesen átveszi az uralmat a reggeled fölött.

Mert nem elég, hogy az ismerőseidhez képest kevésbé tartalmasnak érzed az életed, úgy gondolod, hogy még a munkahelyeden is hátrányba kerültél. Pusztán csak azért, mert 2-3 óránál többet merészeltél aludni egyhuzamban.

Ez lenne hát a Fear of Missing Out

Vagyis a kimaradástól való félelem. Érdekes, hogy maga a jelenség egyáltalán nem újkeletű probléma. Végül is bizonyos mértékben ugyan, de már az ókori időkben is megfigyelhető volt, hiszen az ókoriak is a dolgok sűrűjében szerettek volna lenni.

Ahol a nagy illetve érdekes dolgok történtek, és ennek egyetlen pillanatát sem akarták elmulasztani. Vajon miért voltak olyan sikeresek a „torzszülötteket” felvonultató cirkuszi előadások, a gladiátorviadalok, vagy épp a nyilvános kivégzések?  

Mert bármennyire is hátborzongató volt, mindenki látni akarta, át akarta élni, hogy mi történik. Nem akart kimaradni belőle, a közösséghez akart tartozni.

Mindazonáltal hiába kísérte végig ez a jelenség a következő évszázadokat, illetve évezredeket is, kutatni és nevet adni neki mégiscsak viszonylag későn, a XXI. században, egész pontosan 6 évvel ezelőtt kezdték el.

Pedig a FoMO nem viccel:

• szorongás,
• depresszió,
• önértékelési zavarok,
• stressz,
• egzisztenciális szorongás is kialakulhat benned miatta.

Az egyik legelső kutató, aki beleásta magát a témába, Dr. Andrew Przybylski brit pszichológus és egyetemi oktató volt, aki kollégáival együtt azt vizsgálta, hogy manapság miért ilyen ragályos a kimaradástól való félelem. Tanulmányuk definíciója szerint a FoMO-jelenség[1] nem más, mint átható félelem attól, hogy mások nélkülünk szereznek tartalmas élményeket.

De vajon mi az oka annak, hogy ez a félelemérzet mostanában ennyire felerősödött?

A mindentudás illúziója, és ami mögötte van

Összegezve a tapasztalatokat, 3 fő oka van annak, hogy a FoMO-jelenség napjainkban ennyire megerősödött:

• az internetnek köszönhető, állandó online jelenlét,
• a digitalizáció és az okoskütyük,
• és a közösségi média.

Talán mondani sem kell, de az ingyenes wifinek, illetve a mobilnetnek köszönhetően az X-generációsok egy része, és az Y-, valamint a Z-generáció legnagyobb része, szinte már csak az internetről tájékozódik.

Sosem volt még annyira gyors az információáramlás, mint manapság, és folyamatosan újabb ingerek, élmények érnek minket. Ehhez pedig túlságosan könnyű hozzászokni, köszönhetően annak, hogy a második pontnál említett okoseszközök, mint például az okostelefon, a tablet, a notebook lehetővé teszi, hogy bárhol, bármikor csatlakozzunk az online világhoz.

Utazás alatt, a főzés során, tanulócsoportokban, de extrém esetben még akár szex közben is. Nyaraláskor szinte neked is az az első dolgod, hogy bejelentkezz a reptérről, míg a földet érés után már jöhet is az első szelfi, ugye?

Persze téged is ilyen „bosszantó” triggerek érnek, ha felmész Instára vagy a Facebookra, és azt látod, hogy a barátaid már megint nélküled érezték jól magukat. Ennek a kellemetlen érzésnek többek között az a nagyon veszélyes mellékhatása, hogy elfelejted megélni az adott pillanatot. És bár vágysz a boldogságra, pontosan ezek a görcsök tartanak vissza attól, hogy elérd a vágyott állapotot.

Ettől alakul ki az a szorongásos állapot, amiről nem, vagy csak nagyon nehezen tudsz lekattanni: folyamatosan a közösségi oldalakat fogod bújni, ha felhangzik a kis pittyegés, mert jött egy értesítésed Facebookon, azonnal félredobsz mindent, hogy megnézhesd milyen említésre méltó dolog történt.

És az ördögi körből nincs menekvés

Mert hiába tudod a lelked mélyén, hogy a legtöbb kép amivel szembetalálkozol a hírfolyamodban, hamis világot közvetít feléd. Ettől függetlenül te erre a tökéletes álomvilágra fogsz vágyni és a közösségi oldalakon keresed rá a megoldást.

Ezzel viszont saját magadat taszítod le a mélybe: a folyamatosan jókedvű, mosolygós, szűrőkkel megszerkesztett képeket látva egyre inkább szorongani fogsz, ami végül depresszióhoz vezethet. Ráadásul a munkádra sem lesz ez jó hatással: ha a Facebookot bújod az excel-táblák helyett, könnyen tévútra viheted a karriered.

Nem mellesleg, te is kényszeresen átveszed ezt a megosztási attitűdöt: ha nem posztoltál az esti koncertről képet, akkor úgy érzed, mintha ott sem lettél volna. Ha nem raktad fel Instára a tökéletesen megkomponált fagylaltos kelyhet, máris kevésbé ízlik a hűsítő finomság. Amikor már az életed szinte minden területéről a közösségi médián keresztül vársz megerősítést: nagy a baj.

Amikor a „valahova tartozás” kicsit félrevisz

Mivel a közösségi média a közösséghez tartozás iránti vágy miatt jött létre, pontosan az innen érkező elutasítás, vagy közöny az, ami erősíti benned a FoMO-t. Amikor nem „az elvártak” szerint reagálnak a posztodra, vagy azzal szembesülsz, hogy a barátaid nélküled szórakoztak… Nos, akkor pont úgy érzed magad, mintha kivetett volna magából a közösség.

Pedig azt már Roy Baumeister és Mark Leary tanulmánya[2] is bebizonyította, hogy valahová tartozni, alapvető emberi szükséglet. Csakúgy, mint a szomjúság, az éhség, vagy télen egy fűtött szoba iránti vágy.

Hogyan győzheted le a FoMot?

Sokkal nagyobb tudatossággal, és kevesebb közösségi média használattal. Ahhoz, hogy újra meg tudd élni a pillanatot, a jelenben kell jelen lenned: úgy szervezz programokat a barátaiddal, hogy közben tudatosan otthon felejted a telefonodat.

Így kisebb lesz az ingerenciád arra, hogy még fagyizás közben is az értesítéseket böngészd, vagy megtaláld a tökéletes fotóbeállítást az olvadozó jeges halmoknak. Sportolj-mozogj többet, úgyis itt az ősz, gyönyörű színekben fog pompázni a természet… Sétálj nagyokat, meditálj, és tudatosan szabd meg magadnak, hogy mikor-mennyi netezés fér bele az idődbe.

Ha pedig egyedül nem megy: kérj segítséget!

Természetesen a digitális detox is sokkal könnyebben fog menni, ha kevesebbet stresszelsz, és nyugodtabb vagy. Ebben nagy segítségedre lehetnek gingko biloba, magnézium, és orbáncfű készítményeink. Próbáld ki őket, megéri!