Brit és német tudósok zebrapintyek megfigyelése során arra jutottak, hogy a személyiség kifejlődéséért nem a genetika a felelős, hanem a neveltetés formálja. Azaz, ha ezt kivetítenénk az emberekre, elmondható lenne, hogy a nevelőszülők által felnevelt gyermekek személyiségének alakulására nem a szülőktől örökölt gének, hanem a nevelőszülők által alkalmazott nevelési módszer gyakorolnak nagyobb hatást. De talán túl vad ötlet ezt így kijelenteni, sokkal alaposabb utánajárásra van szükség.
Mindenható volna a nevelés? Esetleg az öröklés nyom nagyobb súlyt a latba? Valójában nem az a kérdés, hogy a gének, avagy a neveltetés/környezet befolyásolja-e a személyiségünket, hanem az, hogy melyik van rá nagyobb hatással.
Az arisztokraták kékvérűségében való hit már a múlté, és az sem igaz, hogy mindenki tiszta lappal jön a világra. Sőt, az is tudvalevő, hogy életünk legfontosabb döntéseit (baráti kör-, párválasztás, pályaválasztás) ösztönből hozzuk.
A Minnesota Twin Study adatai szerint az emberi intelligenciáját 70%-ban a gének határozzák meg. Azaz a génektől függ, hogy mennyire leszünk tekintélytisztelők, stressztűrők, vagy éppen kockázatkeresők.
Tim Spector, a londoni King’s College professzora szerint döntő hányadban a gének határozzák meg, hogy kik vagyunk, de nem mindenhatóak: csak a velünk született lehetőségekre vannak befolyással. Legalább ekkora hatása van az érzelmi környezetnek, az anyagi erőforrásainknak, és a tanulási lehetőségeinknek is.
Persze azt érdemes megjegyezni, hogy a nevelés hatására azért a lexikális tudás, a tapasztalat és a gondolkodási készségek képesek fejlődni.
Row vizsgálatai szerint az életkor előrehaladtával a nevelési hatások egyre inkább eltűnnek, és maradnak az örökölt képességek.
Stratégiák a családban
Gondoljunk csak bele: ha csak a neveltetés számítana, akkor az együtt felnőtt testvérek jelleme teljesen egyforma lenne. Amint tudjuk, nem ez a helyzet, hiszen a testvérek rengeteget tudnak veszekedni egymással a személyiségük különbségei miatt.
Ráadásul a család minden gyermek szemszögéből más, akik mindannyian küzdenek a szüleik figyelméért.
Az elsőszülöttek például nem riadnak vissza a fizikai fölényük testvéreikkel szembeni gyakorlásától, ám nagylelkűbbek, szabálykövetőbbek és nyitottabbak, mint a sorban utánuk következők. A kisebb tesók viszont megtanulnak együttműködni, és sokkal empatikusabbak is, mint a nagytesók. Persze közülük kerülnek ki a lázadók is.
Ám akárhol is állnak a gyermekek a születési sorrendben, az biztos, hogy megpróbálnak egyéniségek lenni, és azokat a tulajdonságaikat erősítik, amelyek nincsenek meg a testvérükben.
A sorrendi hatás a homoszexualitást is előrevetítheti: minél később következik egy fiú a sorban (csak kizárólag fiú tesók esetén), annál nagyobb az esélye arra, hogy homoszexuális felnőtté érjen. Az is megfigyelhető, hogy minél fiatalabb egy fiú a testvérsorban, annál lányosabb, mert az anyai immunológiai hatás minden megszült fiúval egyre erősebbé válik.
Létezik-e szabad akarat?
Vajon minek köszönhető az a jelenség, hogy például a problémás, csonka családban (alkoholista szülő, apa, anya elvesztése) felnövők nemi érése sokkal gyorsabb (hamarabb jön meg a menstruáció, korábban kezdődik a szexuális életet), mint egy normális családi élettel rendelkezőé? Belsky szerint a nemi érés azért ennyire gyors, mert aktiválódik náluk a "szaporodj minél előbb" evolúciós program.
Jó hír: a gondos nevelés egyértelműen növeli az esélyt a magasabb intelligenciaszintünkre.
Bár a nevelésnek a korábban hittnél sokkal kevesebb a hatása, ez nem jelenti azt, hogy a szülők nyugodtan hátradőlhetnek a karosszékükben. Ugyan a sorsunk jó része a génjeinkben van megírva, de a szülői példamutatásnak és útegyengetésnek nincs párja.
„Még senki nem fedezte fel, hogy milyen mély együttérzés, kedvesség és nagylelkűség rejtőzik egy gyerek lelkében. A helyes nevelés legfőbb feladata, hogy feltárja e kincseket.” Emma Goldman
Forrás:
Biology Letters című szakkiadvány
Sulloway, 1997
