Veled is gyakran előfordul az, hogy idejekorán feladod a legdédelgetettebb terveidet, vagy időnként túlságosan önző döntést hozol meg? Előszeretettel mondasz ítéletet mások felett, de a téged illető – olykor-olykor jogos – kritikákat már nem szívesen fogadod? Nos, ennek oka többek között az egód, ami bármelyik pillanatban felütheti a fejét. De ez nem mindig jelent jót…
Ha úgy érzed, hogy neked is ott szokott ülni az egyik válladon a kisördög, míg a másikon egy angyal lógatja a lábát, az egyáltalán nem furcsa dolog. Ahogy az sem feltétlenül az őrültség vagy a skizofrénia jele, ha egyszerre akár több belső hangot hallasz, ami egyik vagy másik irányba próbál terelgetni a döntéseid és a viselkedésed meghatározásával.
Megnyugtathatunk, ez sokkal inkább annak bizonyítéka, hogy bizony a te egód sem unatkozik, sőt! Teszi a dolgát azáltal, hogy lépésről lépésre fejleszti a személyiségedet, de természetesen a folyamat végkimenetele javarészt az egód jóindulatán múlik.
Joggal kérdezed: végül is mi az ego?
Nos, ezzel a témával már Platón és Arisztotelész is foglalkozott, de a pszichoanalízis atyját, Sigmund Freud-ot is megihlette a téma. Ha az ő meghatározását vesszük alapul, akkor a személyiségünk három részre osztható:
· az ösztön-énre, amit „id”-nak nevezett el,
· az énre (ez az ego),
· valamint a felettes énre (ez pedig a szuperego).
Freud szerint mindhárom résznek megvan a maga szerepe, ami nemcsak a jellemfejlődésünkben, hanem a mindennapi döntéseink meghozatalában is szerepet játszanak. Ezek együtt, egymással kölcsönhatásban szabályozzák a személyiségünket és a viselkedésünket, így gyakorlatilag nincs olyan része az életünknek, amire ne lenne hatással valamilyen módon az egónk.
Ennek mentén az id például a velünk együtt született ösztönöket takarja, amikre az életben maradáshoz van szükségünk. Ilyen az éhség, a szomjúság, a szex, az életünk védelme, a fájdalom távoltartása, a fajfenntartás. Ezek az ösztönök az örömelv mentén szerveződnek, mivel gyakorlatilag azonnal ki akarjuk őket elégíteni ahhoz, hogy boldogok, vagy legalábbis elégedettek legyünk.
Azonban mivel nem egyedül létezünk a nagyvilágban, ahogy fejlődünk, idősödünk egyre nagyobb szerepet kap az életünkben a társadalom – de legalábbis a szűkebb környezetünk – elvárásainak való megfelelés. Ekkor lép működésbe az én, vagyis az ego, ami ráveszi a személyiségünket arra, hogy ne hallgassunk – minden esetben – az ösztöneinkre, mert azok nem mindig elégíthetők ki azonnal.
Példának okáért ott van rögtön a szexuális étvágyunk: hiába támad fel bennünk a vágy, egy munkahelyi tárgyalás kellős közepén mégsem esünk neki a tárgyalóasztalnak. Ebben az esetben az egónk inkább a realitásérzékére hagyatkozik és nagy biztonsággal képes eldönteni, hogy mikor adottak a feltételek az ösztöneink kielégítésére.
És akkor itt van még nekünk az egyáltalán nem lebecsülendő szuperego is, amit habitusunktől függően gyakorlatilag a lelkiismeretünkként vagy egy örök erkölcscsőszként is definiálhatunk. Ez ugyanis az énünknek az a része, amely az erkölcsi normák betartásáért felel, ami tükrözi az önmagunkról kialakított ideális képet, értékrendet, ami dönt arról, hogy mi a jó és a mi rossz, mi a helyes vagy épp helytelen.
A probléma gyökere: amikor az egóink nincsenek összhangban
Bár kissé furcsán hangozhat, de amikor felborul a belső énünk egyensúlya és egyik-másik egónk átveszi az uralmat, az visszatarthat sikerektől, vagy épp ellenkezőleg: olyan magasra hevíti bennünk a versenyszellemet, hogy teljesen elvadít minket a családunktól, a barátainktól. Többek között.
De az ösztönös énünkre hallgatva kialakulhat bennünk adrenalinfüggőség is, emellett pedig a szuperegónak engedve, túlságosan keményen ítélhetünk meg másokat, illetve saját magunkat is. Összetett dolog ez és roppant széles a paletta, ezért ha nem figyelsz oda magadra, az több fronton is káros hatással lehet rád és a kapcsolataidra.
Például:
· A túlzásba vitt materializmussal: ebben az esetben az önértékelésedet csak az határozza meg, hogy mennyi tárgyat birtokolsz, ettől teszed függővé azt, hogy milyen sikeres vagy. Bizonyos esetekben már jobban ragaszkodsz egy-egy tárgyhoz, mint a személyes kapcsolataidhoz.
· Kisebbségi komplexussal: ilyenkor az egód folyamatosan azt sulykolja a füledbe, hogy nem vagy elég jó, így állandóan megkérdőjelezed a döntéseidet, a saját értékedet. Nem mersz belevágni semmi újba, legyen az akár egy párkapcsolat vagy tanfolyam, mert eleve a kudarcot látod lebegni a lelki szemeid előtt.
· Önszabotázzsal, túlféltéssel: ha ez a helyzet, akkor az egónk gyakorlatilag buborékba csomagol bennünket annak érdekében, hogy elkerüljük a küszöbön álló fizikai vagy lelki fájdalmat. Még akkor is, ha egyébként a jó irányba haladnának a dolgaid, a kudarctól való félelem miatt az egód irracionális viselkedésre sarkall.
· Sztoicizmussal: ami az érzelmeid elfojtásába és a szenvedélyek teljes mellőzésébe torkollhat.
· A múltban ragadással: neked is ismerős a régen minden jobb volt mentalitás? Ezzel időnként az egód is így lehet, ezért nem engedi, hogy együtt haladj, fejlődj, építkezz a korral. Emiatt van az, hogy rossz kapcsolatokban ragadhatsz, nem mersz munkahelyet váltani, mert még mindig jobb a biztos rossz a bizonytalannál. Ebben az esetben az egód lesz a jelened és a jövőd legnagyobb ellensége.
Hogyan győzheted le az egóidat?
Ahhoz, hogy harmóniában legyél önmagaddal és a családoddal, illetve ne kerüljön el se a nyugalom, se a szenvedély, viszont az önzőbb énedet is háttérbe szorítsd, fogadj meg néhány egyszerűbb tippet.
1. Ismerd fel és be, ha túlteng az egód és kicsit önzőbb vagy annál, mint ami még egészséges.
2. Ha a felismerés megvolt, fokozatosan építsd le a „mindig nekem van igazam” és a „csak az én boldogulásom számít” mentalitást. Ezt úgy tudod elérni, hogyha mindig elszámolsz legalább 10-ig, mielőtt ítéletet mondasz másokról és valóban odafigyelsz a többiek véleményére. Hallgasd meg a családodat, a barátaidat, a kollégáidat, figyelj oda rájuk egy kicsit jobban. Engedd, hogy bizonyos mértékig mások érdekei kerüljenek előtérbe, a tieid helyére.
3. Mivel az egónk általában a félelmeinkre épít, próbálj meg egy kicsit bátrabb lenni. Szabj határidőt magadnak a döntésekre, és ha van olyan terved, amit eddig nem mertél megvalósítani, kérj hozzá segítséget. Például, ha szeretnél többet mozogni, de félsz attól, hogy kinevetnének az edzőteremben, hívd el magaddal 1-2 barátodat – legalábbis kezdetben. Közös erővel te is könnyebben győződ majd le a félelmeidet.
4. Időről időre lépj ki a komfortzónádból, így könnyedén elkerülheted, hogy a múltban ragadj és az határozza meg a jövődet.
5. Tégy különbséget az önzőség és az önérdekérvényesítés között. Utóbbira szükséged van, hiszen rajtad kívül valószínűleg senki nem fogja képviselni az érdekeidet – legalábbis úgy, hogy ne várna érte valamilyen viszonzást. Az önzőség azonban a személyiséged és a kapcsolataid megrontója. Annak érdekében, hogy ne vegye át fölötted az irányítást, érdemes néha emlékeztetned magad arra, hogy vannak olyan emberek vagy épp ügyek, amelyek nálad sokkal rosszabb helyzetben vannak. Vállalj valamilyen önkéntes munkát, állj oda valamilyen téged foglalkoztató ügy mellé és tegyél érte. Ez lehet akár egy ételosztás vagy egy helyi szemétszedő akció megszervezése – a lényeg az, hogy ne önös érdekből cselekedj, hanem másokért.
6. Ne felejtsd el megjutalmazni magad: ha valóra váltottad egy álmodat, megvalósítottad egy célodat, kiléptél a komfortzónádból, vagy szembenéztél egy félelmeddel, jutalmazd meg magadat, hogy az egód számára se legyen túlságosan drasztikus a változás.
Ne feledd: önmagadon dolgozni sosem késő és a személyiségfejlesztésre mindig megéri ráfordítani a kellő időt, illetve energiát. Tartsd szem előtt, hogy ennek eredményeit a párkapcsolatod, a családi kapcsolataid és a karriered is meg fogja érezni.
