Miért hazudunk?

Füllentés, lódítás, hazugság és még sok-sok szót találunk rá. Mint ahogy ezernyi okot is. Gyerekkorban még megbocsátható, de ahogy felnövünk, még a kegyes hazugság sem minden esetben pozitív. De mi is az a hazugság, és miért alkalmazzuk, ha azt, ha velünk szemben teszik, nem viseljük szívesen?

Igazság a hazugság mögött

Már gyerekkorban rájövünk, hogy sok mindent megúszhatunk, ha nem mondunk igazat. Persze amikor kiderül, hogy füllentettünk, megszégyenülünk. Ezért a legtöbben negatív érzéseket társítunk hozzá, és egyre kevesebbet alkalmazzuk. De mégis, ott a kísértés egész életünk során, amikor a könnyebb utat keressük.

A gyerekek a legtöbb esetben nincsenek tisztában vele, hogy hazudnak. Annyira hiteles, amit kitaláltak, hogy igaznak hiszik, és ezért sokszor görcsösen ragaszkodnak is hozzá. Sokaknak volt gyerekkorában képzelt barátja. Hiába mondják róla, hogy csak kitaláció, a gyerek olyannyira valósként éli meg, hogy nem érti, miért vádolják hazugsággal.

Később persze szembesül azzal, hogy sok mindent megúszhat, ha ügyesen hazudik. És ez valóban így is van. Egy dolgot nem lehet megúszni, a lelkiismeretfurdalást. Mert a lelkünk mélyén pontosan tudjuk, hogy hiába van rá jó indokunk, a hazugság akkor sem megbocsátható bűn. Különösen, ha nekünk hazudott valaki olyasmiben, ami nehezen érintett minket.

Pinokkió szindróma

Milyen egyszerű is lenne, ha rögtön látnánk valakin, amikor nem mond igazat. Persze, ha ez rajtunk is azonnal látszana, inkább azt hiszem többségünk lemondana erről a bizonyítékról. Mert a hazugság akkor jó, ha rejtve marad. A legtöbb esetben amúgy is egy kellemetlen helyzetet akarunk általa elkerülni, ha pedig kiderül, hogy hazudtunk, az eredeti kellemetlenség mellé még kapunk egy másikat is, mégpedig azt, hogy szavahihetetlenek vagyunk.

Kevesen hazudnak jól, és még ha nem is nő meg az orruk, rögtön észre lehet rajtuk venni, hogy vaj van a fülük mögött. Az introvertált, befelé forduló emberek ritkábban hazudnak, viszont ha megteszik, nagyon hamar meglátszik rajtuk. Ennek az az oka, hogy sokkal jobban a lelkükre veszik a dolgokat, mint extrovertált, kifelé forduló társaik, akik kitűnő hazudozók.

Hogy vagy?

A hazugság pszichológiájával nagyon sokáig senki sem foglalkozott. [1] Bella DePaulo sok időt szentelt a vizsgálatára és megállapította, hogy a mindennapi élet szerves része. Kísérletei során kiderült, hogy az emberek naponta átlagosan két-három alkalommal hazudnak. Gondoljunk csak bele, hogy reagálunk, amikor egy nem túl közeli ismerős megkérdezi tőlünk, hogy vagyunk. A válasz automatikusan az, hogy köszönjük jól. Pedig a legritkább esetben vagyunk tökéletesen jól. Általában mindig van valami gondunk, problémánk, ami nyomja a szívünket. De nem akarjuk elmondani a másiknak, hogy mi a valós helyzet. Inkább úgy teszünk, mintha minden rendben lenne velünk. Ártatlan hazugság, hiszen nem ártunk vele senkinek. De attól még hazugság.

De nem csak ártatlan hazugság létezik, van kegyes hazugság is. Ilyen, amikor megkérdezik, hogy ízlett az étel. A jóérzésű emberek nagy többsége akkor sem mondaná meg, hogy borzalmas volt, ha a kínok-kínját jelentette egyetlen falat lenyelése is.

Vigyázat, csalok!

És bár tudjuk, hogy az igazmondás jó, a hazugság rossz, mégis, a társadalom gyakran azt sugallja, hogy nem kell mindig igazat mondani, ha az adott szituációból jobban kijöhetünk, ha elferdítjük azt. Mennyivel jobb színben tűnünk fel például, ha nem tudják meg, hogy a késésünk oka nem az volt, hogy egy kóbor kutyát akartunk visszajuttatni a családjához, hanem szimplán elaludtunk.

Azonban nem csak jobb színben tudjuk feltüntetni magunkat egy-egy hazugság által, hanem jogtalan előnyökhöz is juthatunk, és megtéveszthetünk vele másokat. Ha ezt olyan mértékben tesszük, ami már komoly károkat okoz a másiknak, akkor nem csak a saját erkölcseinkkel, de az igazságszolgáltatással is szembe kell néznünk.

Kevés választja el a beteges hazudozókat a csalóktól. Míg az első lehet, hogy csak érdekesebbnek akarja feltüntetni magát és az életét, mint amilyen az a valóságban, addig a második szemrebbenés nélkül állít olyasmit, amivel rá tudja szedni a másikat, kárt okozva neki.

De vajon ki dönti el, hol a határ a füllentés és a csalás között? [2]

Édes kis hazugságok

Vannak olyan helyzetek, amelyek szinte megkívánják, hogy olyan kedves dolgokat mondjunk, amit a partnerünk hallani szeretne, még ha annak kevés köze is van a valósághoz. Persze ennek is van egy határa, de azért ilyeneket akkor is szívesen hallgatunk, ha tudjuk, hogy az illető túlzásba esett. És nem véletlenül nem azt írtam, hogy hazudott. Hiszen ha szépet és jót állítanak rólunk, akkor csak felnagyítják erényeinket. Ez pedig megbocsátható bűn.

Viszont az már kevésbé az, amikor visszahívást, újabb találkozást ígérnek, de ez soha nem  történik meg. Bár valószínűleg a hazug fél azért teszi ezt, hogy ne bántsa meg a másikat, természetesen védve magát is attól, hogy egyenesen meg kelljen mondania, nem kívánja folytatni a kapcsolatot. Viszont jobb tudni a rosszat, mint bizonytalanságban lenni. Így ezeket a hazugságokat már nem olyan könnyű megbocsátani.

Kegyetlen igazság

De olykor nem csak a hazugság, az igazság is lehet kegyetlen. Ki dönti el, hogy mikor és milyen mértékben kell megtudnia egy halálos betegnek mindent az aktuális állapotáról? Vajon muszáj-e minden részletet megtudni arról, hogy egy hozzátartozó milyen körülmények között esett bűntett áldozatául? Mennyire kell és szabad megtudnunk olyan dolgokat, amelyeken változtatni nem tudunk, de negatív hatással lehet saját és szeretteink életére?

Nagyon nehéz kérdések ezek, és általában az adott helyzet dönti el, hogy mi a leghelyesebb döntés. Ha a hazugság folyamata annyira magától értetődő és természetes módon zajlana le bennünk, nem lehetne felfedezni rajtunk a jeleit. A hazugságvizsgálók is ezekre az apró jelekre figyelnek. A kipirulás, izzadás, dadogás, heves szívverés mind apró jelei annak, hogy nem mondunk igazat. És arra is utalnak, hogy ez a számunkra sem kellemes folyamat mind lelkileg, mind fizikálisan megvisel bennünket.

De képzeljük csak el, mekkora káosz lenne, ha akár csak egy napig, mint a filmeken, kénytelenek lennénk mindannyian igazat mondani. Mennyi sértés és bántás hagyná el a szánkat, sőt, képtelenek lennénk kedvesek lenni azokkal, akiket nem szeretünk szívből. Hány élet menne tönkre, ha szembesülne az igazsággal? Mégis mennyire vágyunk rá, hogy őszinték legyenek velünk. Bár a szívünk mélyén mindannyian arra vágyunk, hogy a hozzánk legközelebb állók őszinte szeretete gátolja meg őket abban, hogy olyasmit tegyenek meg velünk, ami miatt hazugságra kényszerülnek. Hiszen az igaz szerelemhez és szeretethez nem méltó semmiféle hazugság.

Hogy hamar észrevedd, ha át akarnak verni, légy éber a Koffein tablettával,  emlékezz a részletekre a Memolife Max tablettával, és élesítsd az agyad az Agyserkentő tabletta segítségével.