Mindenkivel előfordulhat, hogy időnként a megszokottnál nagyobb teljesítményt kell nyújtania a munkahelyén vagy az iskolában, de a hajtós vizsgaidőszakban sem megy ritkaságszámba, hogy egy kis plusz löketre van szüksége az agyunknak. Könnyedén kialakulhat az a helyzet, amikor már 3-4 csésze kávé sem elég és általában ilyenkor fordulunk az agyserkentők, illetve az okos drogok, például a Piracetam felé.
Ahogy haladnak előre az évszázadok, úgy nőnek a munkavállalókra, a diákokra, egyszóval az emberekre rakódó terhek. Egyre többfelé kell megfelelnünk, egyre több szerepben kell helytállnunk és maximális teljesítményt nyújtanunk, így nem igazán csodálkozhatunk azon, hogy az agyunk időnként lemarad, és nem mindig tudja tartani a lépést az időbeosztásunkkal.
Éppen ezért az emberek, az őseink mindig is keresték, illetve kutatták azokat az ételeket, vitaminokat, tápanyagokat, étrendkiegészítőket, amelyek ideig-óráig fokozzák az agyunk teljesítményét. Legyen szó akár a tanulási képességek fejlesztéséről, a memória javításáról vagy más kognitív funkcióink élesítéséről, az agyserkentés valahogy mindig is terítéken volt.
Mégis, az első agyserkentőnk a koffein volt
Ezt egyébként a BBC írása alapján[1] az egyik legismertebb XIX. századi francia író, Honoré de Balzac esete is remekül példázza. Balzac ugyanis híres volt arról, hogy minden este olyan párizsi kávéházakat keresett fel, amelyek a szokásos zárórát követően, még éjfél után is nyitva tartottak.
Ezeken a cseppet sem konszolidált helyeken aztán meg sem állt egészen 50 csésze kávéig. Ettől persze az ihlet sem hagyta cserben: pályafutása során közel 100 regényt, novellát és színdarabot sikerült papírra vetnie.
Ennek a hatalmas teljesítménynek és kissé talán túlzó életvitelnek azonban megvolt az ára, hiszen a Goriot apó szerzőjét már 1850-ben, azaz 51 éves korában elvitte egy szívroham. Talán pont a hatalmas koffeinmennyiség és az irdatlan tempó miatt, amit az írás közben diktált.
De vissza a Pirecatámhoz
Ezt az okos drogot vagy más néven nootropikumot még 1964-ben fejlesztette ki egy román tudós, Corneliu Giurgea. A történet csöppnyi pikantériája abban rejlik, hogy eredetileg pont az ellenkezőjét szerette volna elérni annak, mint ami végül kisült a kísérletből: Giurgea ugyanis olyan anyag megalkotására törekedett, amely hatékonyan orvosolja az alvásproblémákat és segít álomba szenderülni.
Úgyhogy a 6215-ös vegyület megalkotásakor végképp nem számítottak arra, hogy a Pirecatám éberen fog tartani és kb. 1 hónapos szedése után már érezhetően javulni fog a memória teljesítőképessége is. Emiatt vált rendkívül népszerűvé – főleg a tengerentúlon – a fiatal munkavállalók, valamint a diákok körében is.
Felmerül a kérdés: végül is, mi a Pirecatám?
Olyan okos gyógyszer, ami a kezdeti várakozásokkal és feltételezésekkel ellentétben nem elaltat, hanem felpörgeti az agyat: abban nyújt nekünk segítséget, hogy hatékonyabban használjuk ki a rendelkezésünkre álló kapacitásokat, fokozza a kommunikációs képességeket, valamint segíti az agyi glükóz és oxigén hasznosítását, ami fokozottabb működésre ösztökéli az agyunkat.
Bár a tudósok már 56 évvel ezelőtt felfedezték ezt az okos drogot, azonban a működési mechanizmusa, vagyis, hogy miért hat így az agyunkra a Piracetám, az még ma sem ismert teljes egészében. Az mondjuk biztosra vehető, hogy a mentális teljesítményt ideig-óráig hatékonyan növeli, de a miérttel kapcsolatban a számos kutatás és kísérlet ellenére, sok a kérdőjel.
A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy…
Természetesen a Piracetám felfedezése óta eltelt majd’ 6 évtizedben számos tanulmány készült, ami a nootropikum hatását vizsgálja. Ezek között vannak egészen biztató eredmények is, amik például a diszlexia tüneteinek enyhítését mutatják.
Szóval, a tanulmányok szerint így hat ránk a Pirecatám:
- Fokozhatja a kommunikációs képességeket[2][3]: a Piracetám megkönnyíti a sejtek közötti kommunikációt, így a verbális képességek javulnak. Ezt nemcsak állatkísérletek bizonyítják, hanem az idősebb felnőtteken, mentális betegségekben – pl. Alzheimer-kórban – szenvedőkkel végzett tesztek is.
- Csökkentheti a diszlexia tüneteit[4][5][6]: 8-13 éves diszlexiás gyerekekkel végzett kutatások bebizonyították, hogy a Pirecatám szedésével javult az olvasási sebességük, valamint a szövegértésük, az értő figyelmük és más tanulási képességeik is.
- Védelmet nyújthat a mioklónusos rohamokkal – például epilepszia – szemben[7]: a hirtelen, akaratlan izomgörcsöket mioklónusos rohamoknak nevezi az orvostudomány, ezek közé tartozik az epilepszia is például. A Piracetám ezekkel szemben is megvédhet, egyszersmind megkönnyítheti az olyan mindennapi tevékenységek elvégzését, mint az írás, a mosás vagy az étkezés, amik a görcsök okozta korlátozott izom- illetve végtaghasználat mellett elég nehézkessé válhatnak.
- Javíthatja a demencia és az Alzheimer-kór tüneteit, segíthet a megelőzésben[8][9]: több tanulmány is úgy találta, hogy a Pirecatám segít meggátolni a béta-amiloid peptidek felhalmozódását az agyban. Ezek olyan fehérje molekulák, amelyek kulcsszerepet játszanak a demencia, azon belül is az Alzheimer-kór kialakulásában. Emellett ez a nootropikum például 1500 demens betegen végzett vizsgálat szerint, 61%-uk esetében javította a mentális teljesítményüket.
- Csökkentheti a gyulladást és a fájdalmat[10]: mesterséges volta ellenére a kutatások szerint ez a nootropikum antioxidáns hatású, így semlegesíti a szabad gyököket, amik káros hatással vannak az agysejtekre.
Azért ejtsünk pár szót a mellékhatásokról is
A fenti felsorolás alapján azt gondolhatnánk, hogy a Piracetám az egyik leghasznosabb okos gyógyszer lehet, amit az agyunk csak el tud képzelni. Azonban, mint szinte mindennek, ennek is megvannak a mellékhatásai, amikkel nem árt vigyázni és tisztában lenni.
Ezek közé tartozik például:
- hányinger,
- hasmenés,
- szorongás,
- depresszió,
- izgatottság,
- álmatlanság,
- paranoia.
Ezek mellett terhes nők és vesebetegek számára kifejezetten tiltott a Piracetám használata, illetve abban az esetben, ha van állandó gyógyszered mindenképpen érdemes konzultálnod az orvosoddal, mielőtt kipróbálnád a Piracetámot. Ezt a kört egyébként nem is spórolhatod meg, hiszen a Piracetám Magyarországon vényköteles, bár tény, hogy a külföldi online rendeléssel sajnos ki lehet játszani a rendszert.
Mindenesetre, ahogy azt már egy korábbi cikkünkben is említettük, ez egy elég szürke zónás kategória. Azonban, ha az egészségünkről van szó, akkor a magunk részéről mi inkább a természetes agyserkentőket, nootropikumokat ajánlanánk. Ilyen például a Bakopa, a Gingko Biloba és a Macskakarom is, amiket mellékhatások nélkül használhatsz. Úgyhogy Agyserkentésre fel!
[1] BBC.com, Zaria Gorvett: What would happen if we all took smart drugs? - https://www.bbc.com/worklife/article/20180907-what-would-happen-if-we-all-took-smart-drugs
[2] US National Library of Medicine National Institute of Health: Effects of piracetam on membrane fluidity in the aged mouse, rat, and human brain - https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/9037245
[3] US National Library of Medicine National Institute of Health: Piracetam reverses hippocampal membrane alterations in Alzheimer's disease - https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/10907734
[4] US National Library of Medicine National Institute of Health: Piracetam and dyslexia: effects on reading tests - https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/3305591
[5] US National Library of Medicine National Institute of Health: The effects of piracetam in children with dyslexia - https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/3900148
[6] US National Library of Medicine National Institute of Health: Effects of piracetam on developmental dyslexia - https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/3522508
[7] US National Library of Medicine National Institute of Health: Piracetam relieves symptoms in progressive myoclonus epilepsy: a multicentre, randomised, double blind, crossover study comparing the efficacy and safety of three dosages of oral piracetam with placebo - https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/9527146
[8] US National Library of Medicine National Institute of Health: Clinical efficacy of piracetam in cognitive impairment: a meta-analysis - https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/12006732
[9] US National Library of Medicine National Institute of Health: Study of the protective effects of nootropic agents against neuronal damage induced by amyloid-beta (fragment 25-35) in cultured hippocampal neurons - https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/25712658
[10] US National Library of Medicine National Institute of Health: Piracetam improves mitochondrial dysfunction following oxidative stress - https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC1615864/