Testbeszéd - Mit árul el rólunk a testünk?

A vírushelyzet alatt át kellett állnunk a telefonos kommunikációra. Ez egyrészt kényelmes volt, másrészt sok nehézséggel járt. Főleg, mert kénytelenek voltunk csak a fülünkre hagyatkozni. Pedig nem csak az a fontos, hogy mit mondanak, hanem hogy milyen testbeszéd társul a mondandó mellé. Ha pedig ismerjük a jeleket, akkor nem csupán a beszélgetőpartnerünk őszinteségéről és szándékairól tudunk meg többet, hanem mi is oda tudunk figyelni rá, hogy ne ébresszünk kételyeket a minket hallgatókban.

Mi is az a testbeszéd?

Az ember érzelmi állapotának külső leképződése, olyan gesztusokon, mozdulatokon keresztül, melyek tudat alatt is megmutatják az adott személy érzelmi állapotát.

Az első vizsgálatokat a testbeszéddel kapcsolatban Charles Darwin végezte, akinek 1872-es „Az érzelmek kifejezése az embereknél és az állatnál” című tanulmányának hatására kezdtek el többen is foglalkozni a témával.

A testbeszéden belül öt területet lehet elkülöníteni, melyek a

• testtartás
• mimika
• gesztusok
• távolság és a
• hanglejtés.

Nézzük is meg egyenként, mit árulnak el rólunk, illetve nekünk. Mert hogy nem elég a másikat megfigyelni és levonni a megfelelő, vagy legalábbis annak hitt következtetéseket. Arra is ügyelnünk kell, hogy mi milyen képet sugárzunk. Mennyire támasztjuk alá, vagy épp ássuk alá a mondottakat azzal, ahogyan viselkedünk.

A testtartást a legnehezebb tudatosan befolyásolni, hiszen, ha feszültek vagyunk, az hatással van az izmainkra. Azok rögtön megfeszülnek, így képtelenek leszünk nyugalmat sugározni. Így azonnal meg tudjuk állapítani, hogy beszélgetőparnerünk mennyire laza, vagy ideges a társaságunkban.

A mimika alatt az arcunk minden apró rezdülését értjük. Amíg az, amit mondunk, összhangban van az arcunkon látható jelekkel, nem szoktunk túlságosan nagy figyelmet fordítani erre. Azonban azonnal észrevehető, ha ellentmondásos a kettő. A mimikánkat általában nem tudjuk manipulálni, önkéntelenül is megjelennek rajta az érzelmi állapotunkat kifejező jelzések. Akár egy tekintet is árulkodó lehet, amelyről lehet, hogy mi magunk nem is tudunk.

Vagy akár a tekintet hiánya. Sok esetben ugyanis amikor nem mondanak igazat nekünk, nem tudnak a szemünkbe nézni. Azonban nem biztos, hogy egy elkapott tekintet egyből hazugságot takar. Akár zavarba is jöhetett az, aki nem néz ránk.

A gesztusaink teljesen mások, amikor otthon vagyunk, vagy olyanok körében, akiket kedvelünk, mint amikor a munkahelyünkön, vagy egyéb, hivatalos helyen látnak minket. Hiszen ez az, amit nagyjából tudunk kontrollálni. Nem fogunk óriási kézmozdulatokkal üdvözölni valakit egy hivatalos eseményen, és nem rázunk kezet édesanyánkkal. Gesztusaink lehetnek a feszültség, a szorongás, vagy éppen a nyugalom kifejezői.

A fizikai távolság önmagában is kifejezi, hogy a beszélő felek milyen viszonyban állnak egymással. Azonban arra is figyelni kell, hogy a beszélgetés alatt hogyan változik ez a távolság. Ha nő, akkor a két fél közötti érzelmi távolság is nőtt, ha pedig csökken, akkor az a két személy közötti szimpátia erősödését is jelzi. Négyféle zónát különböztetünk meg:

• intim (0-45 cm)
• személyes (45-120 cm)
• társadalmi (120-360 cm) és
• nyilvános (360 cm felett) zónákat.

Természetesen ez minden egyes kultúrában eltér. Az intim zónánkba két ok miatt is behatolhatnak. Vagy azért, mert közel állnak hozzánk, szó szerint és átvitt értelemben is, hiszen hozzátartozóink, barátaink, vagy azért, mert ellenséges szándékuk van, azaz meg akarnak támadni minket. Így természetes, hogy ezt a zónát nagyon védjük, és kellemetlenül érezzük magunkat, amikor egy idegen megsérti ezt. A többi zóna már annyira nem hatol be személyes terünkbe, de szinte mindannyian érezzük, melyik élethelyzet melyik távolságtípust követeli meg.

Hanglejtésünkkel súlyt adhatunk mondandónknak, de óvatosnak kell lennünk, mert a túlzások akár az ellenkezőjére is fordíthatják azt, amit ki akartunk váltani velük.

Öröklött vagy tanult?

Bár szeretnénk azt hinni, hogy mindenre hatással tudunk lenni, testbeszédünk legnagyobb része öröklött. Mivel szoros a kapcsolat a lelki állapot és a testi megnyilvánulás között, így nagyon nehéz befolyásolni. Természetesen az, hogy milyen társadalomban élünk, milyen társaságban mozgunk, sokat tud finomítani ezeken a jeleken. Mint ahogyan a különböző kultúrákban is más az elfogadott, ha például mimikáról, gesztusokról, vagy akár személyes térről beszélünk.

Ezért is érdemes mindig utánanézni, mielőtt külföldre utazunk, vagy más kultúrából érkező személlyel találkozunk, hogy náluk mi az elfogadott.

David Matsumoto professzor vak sportolókat vizsgált, hogy megtudja, az alapvető gesztusaink tanultak, vagy velünk születettek. Megvizsgálta, hogy az aranyérmet nyert látó sportolók és a paralimpián aranyérmet nyert, nem látó társaik milyen mimikával, gesztusokkal fejezték ki örömüket. Miután a vak sportolók ugyanazokkal az arckifejezésekkel mutatták ki az alapvető érzelmeiket, mint látó társaik, bebizonyosodott, hogy gesztusaink öröklöttek.

Árulkodó jelek

A testbeszéd úgy is beépül a tudatunkba, hogy észre sem vesszük, hogy milyen mozdulatot tett a beszélgetőparnetünk.[1] Ösztönösen vesszük a jeleket és tudat alatt elemezzük, hogy alátámasztják, vagy épp gyengítik a verbális közlést.

Ha valaki tárt karral érkezik felénk, az a nyitottságát jelzi irányunkba. Ellenkezőleg, bármennyire kedves a velünk szemben álló, ha karba tett kézzel áll velünk szemben, az pontosan azt jelzi, hogy nem nyitott felénk.

Ha valaki többször megérint bennünket, miközben beszél hozzánk, azzal tudat alatt is a szimpátiáját fejezi ki felénk.

Ha valaki kerüli a szemkontaktust, az lehet a zavar, de akár a hazugság jele is.

Nagyon óvatosnak kell lennünk, amikor csupán pár apró jelből akarunk messzemenő következtetéseket levonni, hiszen ezek be is csaphatnak bennünket.

A tükrözés és egyéb huncutságok

A tükrözés a testbeszéd egy általános formája, amikor tudatosan, vagy tudat alatt, megismételjük, utánozzuk a másik gesztusait, szóhasználatát. Ha tudat alatt tesszük, az a másik fél iránti vonzalmunkat bizonyítja. Azonban sokan visszaélnek ezzel, és tudatosan használják a tükrözés technikáját, hogy szimpátiát váltsanak ki belőlünk.

David Matsumoto PhD pszichológus professzor kifejezetten a non verbális jelekkel történő megtévesztésekkel foglalkozik.[2] Vannak olyan mikrokifejezések, amelyeket szabad szemmel szinte észre sem lehet venni, azonban például egy bűncselekmény felderítésében döntőek lehetnek. Ezeket sokszor kamerával rögzített felvételeken elemzik, lassítások segítségével.

Természetesen itt is eltérőek lehetnek a jelek, amikor különböző népcsoportokat vizsgálnak, azonban az alapvető érzelmi jelek, amelyek kontroll nélkül jelennek meg, szinte mindenhol azonosak. Azonban a kultúrspecifikus jelek nagyon is eltérőek lehetnek. Például a fejbólintás a legtöbb helyen igent, míg a fejcsóválás nemet jelent, azonban vannak olyan tájai a világnak, ahol pont fordítva használják. Emiatt is nagyon fontos, hogy felkészüljünk az adott régió szokásaiból, mielőtt megítélünk valakit.

Hogy minél jobb megfigyelő legyél, tanulj könnyebben a Tanuló csomaggal, a Juvita Magnézium + B6 tablettával, vagy az ES7 Agyserkentő tablettával.