Barion Pixel

Végre itt a nyár, de az agyad ennek nem fog örülni!

Végre itt a nyár, de az agyad ennek nem fog örülni!
Ilyen az, ha az agyad lesz a füstölgő puskacső: több tanulmány is bebizonyította, hogy a meleg idő komoly rombolást visz végbe az agyműködésben, és még az egészségre is káros lehet. De sebaj, eláruljuk, hogy mit tehetsz ez ellen!

Ilyen az, ha az agyad lesz a füstölgő puskacső: több tanulmány is bebizonyította, hogy a meleg idő komoly rombolást visz végbe az agyműködésben, és még az egészségre is káros lehet. De sebaj, eláruljuk, hogy mit tehetsz ez ellen!

Számos vizsgálatot folytattak már le a tudósok annak érdekében, hogy rájöjjenek a titok nyitjára: milyen hatással van az agyunkra a nyári meleg, a forróság? Talán más eredményt vártál volna, de az igazság elég lehangoló: nagyon úgy fest a helyzet, hogy a melegben nem csak a test, de az agy is visszavesz egy kicsit a tempóból.

Nyáron ugyanis, több mint 10%-kal csökken az agyi kapacitás

Tavaly júliusban jelent meg egy tanulmány a PLOS Medicine-ben, amit a Harvard Egyetem kutatói végeztek el még 2016-ban, az abban az évben tapasztalt bostoni hőhullám kapcsán. A vizsgált alanyok egyetemisták voltak, szám szerint 44-en vettek részt a kísérletben, az átlagéletkoruk pedig 20,2 év volt. 

A kísérlet lényege abban állt, hogy a kettébontott 44 fős csoport egyik fele légkondicionált épületben folytatta a napi tevékenységeit, míg a balszerencsésebbek számára a hűtetlen épület jelentette a mindennapos életteret, mintegy 12 napon át. Az első csoportnál így 21,4 fok volt a napi átlaghőmérséklet, míg a második csoportban átlagosan min. 26,3 fokkal kalkulálhattak a résztvevők. 

meleg-hatasa-az-agymukodesre-1

A kutatók naponta kétszer vizsgálták a szelektív figyelem és feldolgozás sebességét, valamint a hőség hatását a kognitív funkciókra. Ezeket a kognitív sebesség, valamint a munkamemória mérésével tették. 

Az végkifejlet lehangoló volt: az eredmények kiértékelése után megállapították, hogy a légkondit nélkülözni kényszerülő vizsgálati alanyok kognitív funkciói csökkentek, és a másik csoporthoz viszonyítva a munkamemória, illetve a szelektív figyelem, valamint a feldolgozás mértéke is 4,1%-kal, és 13,4%-kal marad el a hűsölő társakénál.

 A kutatók megállapították:

- Mivel a vizsgált alanyok fiatal, és egészséges diákok voltak, az idősebb korosztály, és az egészségügyileg nem éppen a legkiválóbb állapotban lévő emberekre még rosszabb hatással lehet a hőség.

- A hőség rossz hatással van az emberek tanulási képességeire, halálozási rátájára, termelékenységére és morbiditására is.

- Tovább rontja a helyzetet, illetve növeli a nem kívánatos hőterhelést az is, ha a szellőztetés nincs biztosítva, valamint hiányzik a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás, és hidratálás.

A meleg a munkádra is negatív hatással van

Biztosan te is észrevetted már, hogy ha megérkezik a jó idő, akkor sokkal szívesebben töltenéd szinte minden percedet a természetben. Ahogy kisüt a nap, az agyunk elkezdi vetíteni lelki szemeink elé azokat a szabadtéri programlehetőségeket, amelyekkel sokkal jobban eltölthetnéd az idődet, mint a munkáddal. Ezt a tényt, már tudományosan is megállapították.

Az előző tanulmányhoz hasonlóan, szintén a Harvardon készült az a mű is, ami a hőség termelékenységre vonatkozó hatását vizsgálja. Sajnos ebben sem áll valami jól a szénánk, lássuk is, hogy miért!

A kutatók a kognitív pszichológia módszereivel vizsgálták meg a jelenséget. Arra az eredményre jutottak, hogy az egyén akkor tud a leginkább a munkájára koncentrálni, ha odakint rossz az idő, és nem vonja el a figyelmét a munkán kívüli tevékenységi lehetőségek széles tárháza. Nem gondol például arra, hogy milyen jó lenne strandolni, vagy épp fagyizni egyet. 

A Scientific Amerika szerint az agy egyik természetes reakciója az, ha túlzott hőterhelés hatására majdhogynem leáll: hőség esetén – vagyis ha 25 foknál magasabb lesz a hőmérséklet – az agy egyszerűen felfüggeszti az összetett problémák megoldását, mivel a hőszabályozás rengeteg energiájába kerül.

Napszúrás, hőstressz és ami még kell…

Bár a telet követően a napozással annyi D-vitamint szívnál magadba, amennyit csak lehet, emiatt ha nem figyelsz oda elég alaposan, két komoly következménnyel is szembe kell majd nézned. 

Egyfelől ott a napszúrás, amit sokan hajlamosak lebecsülni, és csak legyintenek rá egyet, pedig a szövődményei nem túl kellemesek. A napszúrás akkor alakul ki, ha túl sok ideig éri a fedetlen fejet direkt, erős napsütés. Ennek következtében a fej hőmérséklete jóval meghaladja a test hőmérsékletét, így hőguta alakul ki odabent.

Miért baj, ha túlságosan felmelegszik az agy? Hát ezért:

  • fokozódik a koponyaűri nyomás,
  • fellép az agyműködés zavara,
  • mindez hatással van a vérkeringésre,
  • a szervezet nem fogja tudni leadni a felesleges hőt.

 

Ennek következtében kialakulhat:

  • fejfájás, 
  • szédülés, kábultság,
  • émelygés, hányinger,
  • gyengeség,
  • szomjúságérzet,
  • fénykerülés,
  • eszméletvesztés.

 

Hasonló a helyzet a hőstresszel is. Ez egy viszonylag új fogalom, a hőérzet nagyságával van összefüggésben. 

Az emberek hőérzetére hat dolog van hatással:

  • a hőmérséklet,
  • az anyagcsere és az aktivitási szint,
  • a páratartalom,
  • a ruházat,
  • a légmozgás,
  • valamint a számítástechnikai tárgyak által kibocsátott hő

Amennyiben ezen faktorok közül valamelyik nagyobb lesz az emberi test toleranciaszintjénél, hőstressz alakul ki. A hőmérséklet emelkedésével ugyanis a testnek sokkal több energiájába kerül a test hőmérsékletének szabályozása. Ha ehhez hozzávesszük még azt is, hogy az emberben összegyűlő hő 20%-át az agy hozza létre, a le nem adott, felgyűlt hőmérséklet azonnali mentális problémákkal járhat.

Előzz meg: így védd az agyad nyáron!

Az első és legfontosabb, hogy hidratálj: igyál rengeteg folyadékot, lehetőleg vizet! A folyadékbevitelnek nagy szerepe van a hőháztartásban, és a test hőszabályozásában, így nagyon fontos, hogy a meleg miatti kipárolgásban elveszett folyadékot pótold. Minimum 3 liter az ajánlott mennyiség.

Ugyanilyen fontos, hogy egészséges legyen az étrended: kövess ásványi anyagokban, vitaminokban gazdag, és magas rosttartalmú étrendet. Egyszerűen azért, hogy legyen miből táplálkoznia az agyadnak, illetve a testednek is! Nyáron erre rengeteg lehetőséged van, hiszen itt a zöldség- és gyümölcsszezon…

meleg-hatasa-az-agymukodesre-2

Kerüld a túlzott napsütést: főleg a déli – kora délutáni órákban, amikor a nap a zenitjén jár. Védd a bőrödet napvédő krémekkel, húzódj árnyékba vagy hűvös helyre, ahol nem kapsz hőgutát.

Mozogj eleget: bizonyított tény, hogy a mozgás az agyra is serkentő hatással van, így a nagy melegben is érdemes sportolni – de a folyadékbevitelre még mindig figyelj!

Pihenj, aludj eleget: a hőmérsékletingadozás, és a nagy hőterhelés a testet-lelket megviseli. Mivel ez eléggé igénybe veszi a szervezetet, fontos, hogy pihenj, és megfelelő minőségű alvással kárpótold magad ezért. Ezzel az agyad sem pörgeted túl, és legalább az esti hűvösebb időben egy kis lélegzethez jut. 

Ne engedd, hogy nyáron romoljon a teljesítményed, turbózd fel az agyad az Agyserkentő extra csomagjával – azért, hogy nyáron is remekül végezhesse a dolgát!

 

Close menu
Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
97.85%
a vásárlók közül ajánlaná ismerősének ezt a boltot.
Elégedettség a bolttal:
Szállítási idő:
A bolt áttekinthetősége:
Ügyfélszolgálat/kommunikáció:
A(z) Vital-max.eu részt vesz az Árukereső Megbízható Bolt Programjában.